Mire szolgált a péniszekkel díszített római edény?

2016. április 11. 17:31

A britanniai Essexben állomásozó római katonák 1700 évvel ezelőtt minden bizonnyal ivás céljából használhatták a falloszokkal díszített kerámiát, amelynek ábráit egyfajta ugratásnak szánták, vélik a kutatók, akik szerint az egyszerű, ám mégis különleges használati tárgy arra volt jó, hogy bátorítsa a katonákat, hogy beszéljenek a szexualitásról.

Római ivóedény ábrái

Minden korban más és más módon „lazítottak”, illetve terelték el gondolataikat a katonák munkájukról, azonban egy visszatérő téma mindig akadt: ez pedig a szexualitás és a rá utaló különböző tárgyak. Az 1700 évvel ezelőtt a britanniai Essexben állomásozó római segédcsapatoknak ezt a célt egy falloszokkal díszített ivóedény „szolgálta”, amellyel a kutatók szerint egymást ugrathatták.

„Az edényt minden bizonnyal mulatságosnak találták a rómaiak” – mondta Imogen Gunn, a Cambridge-i Régészeti Múzeum gyűjteményvezetője. „A fallosz rendkívül gyakran jelenik meg a római ikonográfiában, ám sok jelentése lehet” – tette hozzá. Lehet védelmi funkciója, például gyakran találni ilyeneket egy-egy város határában, de a szakértők láttak már olyat is, hogy egy kisgyermek apró gyűrűjén is helyet kapott egy aranypénisz, amely hitük szerint megvédte őt a különböző betegségektől. Az Essexnél feltárt edényt Gunn szerint római segédcsapatok használhatták a Great Chesterford-i táborban.

„Bár természetesen nem tudhatjuk biztosra, kollégáimmal úgy véljük, az edényen található falloszok nem valamiféle védelem érdekében, esetleg rituális célból kaptak helyet a használati tárgyon, hanem csupán a katonák szórakoztatása végett” – tette hozzá. „Ahogyan ki lehet venni az ábrázolásból, egy kocsit hajtó, mezítelen nőt látunk, a szekér elé pedig négy pénisz van befogva, amelyek – és ez a kedvenc részem – csirkelábakon (hiszen láb nélkül elég nehezen lehetne) húzzák a járműt” – mondta Gunn.

„A Krisztus utáni 3. századra datált ivóedény évszázadokon át rejtve volt a nyilvánosság elől, ami nem is baj, tekintve a Jakab korabeli angolok érzékenységét” – így a kutató. Gunn szerint Lord Braybrooke Audley End-i gyűjteményéből származik a rejtélyes római tárgy, amelyet minden bizonnyal sohasem állítottak ki, valószínűleg a dohányzó férfiak szobáiban kaphatott helyet, a hölgyektől gondosan elzárva. Most azonban mindkét nem képviselői megtekinthetik a Cambridge-i Egyetem jövő hónapban megnyíló, Sex in Six Objects című tárlatán, amely a szexualitás történetét igyekszik bemutatni a legkorábbi terhességi tesztektől kezdve a perui mocse kultúra szexuális pozitúrákat felvonultató kerámiáin keresztül az egyiptomiak falloszimádatáig bezárólag.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma