Nagy Sándortól Polgár Juditig: kilenc ember, aki már kamaszként világraszóló teljesítményt nyújtott
2021. szeptember 29. 09:13 Múlt-kor
Korábban
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791)
Sok más kiemelkedő kamasszal ellentétben Mozartról a mai napig köztudott tény, hogy már gyermekként tanúbizonyságot tett virtuóz zenei képességeiről. Apja, Leopold Mozart mind az ifjú Wolfgangot, mind nővérét, a Nannerlnek becézett Anna Mariát számos turnéra vitte Európa különböző udvaraiba, ahol arisztokraták és uralkodók ámultak el a testvérpár tehetségén.
Wolfgang emellett kiváló zenei emlékezőképességgel is rendelkezett, és egy-két meghallgatás után pontosan és teljes egészében le tudott jegyezni olyan darabokat, mint például Gregorio Allegri Miserere című egyházi kórusműve, amelynek pontos kottáját féltve őrizték a Vatikánban, így Mozartig a beavatottakon kívül senki sem tudta előadni.
Mozart azonban mégis zeneszerzői képességeivel vonult be igazán a történelembe. Első szimfóniáját már nyolcévesen megírta, 14 évesen pedig már népszerű operaszerzőnek számított. 17 évesen a salzburgi érseki udvar hivatásos zenésze lett, itt húszéves korára már hegedűversenyek egész sorát szerezte.
Habár Mozart felnőttként is folytatta sikerszériáját, a pénzzel már korántsem tudott olyan jól bánni, mint a kottával, és minden tehetsége ellenére szegényen hunyt el.
Ifjabb William Pitt (1759–1806)
Mivel a valaha volt legfiatalabb brit miniszterelnökről, a mindössze 24 évesen hivatalba lépő William Pittről van szó, az olvasó már eleve feltételezheti, hogy kamaszéveit sem éppen semmittevéssel töltötte.
A szintén politikus idősebb William Pitt fiaként jobbára otthon részesült oktatásban, 14 évesen azonban beíratták a cambridge-i Pembroke College bentlakásos intézménybe, ahol klasszika-filológiát, történelmet, matematikát és kémiát egyaránt tanult.
Mindezen túl azonban nyilvánvaló volt, hogy politikai karrierre nevelték: apja alaposan kiképezte a szónoklás művészetében, mindvégig arra biztatva fiát, képzelje magát a parlament alsóházába.
1781-ben, 21 éves korában már meg is választották az elnéptelenedő Appleby választókerület képviselőjévé, két évvel később pedig az amerikai gyarmatok függetlenségi háborúját kísérő zűrzavarban megkaparintotta a miniszterelnöki széket.
Habár később magabiztos teljesítményt nyújtott a forradalmi Franciaország ellen viselt háború során, Pitt főként rendkívül fiatalon elkezdett politikusi karrierje miatt maradt emlékezetes a történelem lapjain.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap