Nem csak az elnök ellen terveztek merényletet Abraham Lincoln gyilkosai
2021. augusztus 24. 17:27 Paul Skates
Korábban
A színész és a déliek
Ahogy a déli, konföderációs államokban sem volt mindenki a rabszolgaság feltétlen híve, úgy az északiak között is szép számmal voltak olyanok, akik ellenezték a Lincoln és mások által szorgalmazott rabszolga-felszabadítást. John Wilkes Booth egyike volt ezeknek az embereknek: 1859-ben például önkéntesként volt jelen a rabszolgaság ellen küzdő John Brown kivégzésénél.
Polgári foglalkozása azonban a színészet volt, és ezen a téren komoly sikereket mondhatott a magáénak, a korszakban népszerű és ünnepelt színésznek számított. Büntetést is kellett fizetnie azért, amiért St. Louisban a színpadról azt üzente, hogy az elnök és az egész átkozott kormány menjen a pokolba.
A merénylet megszervezéséhez a végső lökést Ulysses Grant tábornok azon döntése adta, amellyel leállíttatta a két hadviselő fél közötti fogolycseréket, mivel a Konföderáció kínzó emberhiányban szenvedett. Booth eredeti terve még arról szólt, hogy elrabolják Lincolnt, elviszik a déliek fővárosába, Richmondba, és ezáltal kikényszerítik a fogolycserét.
Színházi kapcsolatai révén Booth értesült arról, hogy 1865. március 17-én Lincoln egy színdarabot kíván megnézni. A tervhez összegyűjtött egy kisebb csapat déliekkel szimpatizáló embert, ám a sorsdöntő napon Lincoln mégsem tekintette meg a darabot. Sőt, a sors iróniája, hogy ugyanabban a szállodában vett részt egy eseményen, amelyben Booth akkoriban lakott.
Az elrablási terv végleg megdőlt, amikor 1865. április 3-án az Unió serege elfoglalta Richmondot, a Konföderáció fővárosát, majd hat nappal később a déliek Appomattoxnál letették a fegyvert. A túszejtésnek így már nem volt értelme, egy merényletnek viszont igen.
Booth és társai ugyanis azt remélték, hogy egy merényletsorozattal még megfordíthatják a háború menetét, ezért Lincoln megölése mellett Grant tábornok, William H. Seward külügyminiszter és Andrew Johnson alelnök meggyilkolását is tervbe vették. Miután április 11-én a feketéknek beígérték a szavazati jogot, Booth cselekvésre szánta el magát.
Erre nagyon rövid időn belül adódott egy kiváló alkalom, ugyanis színházi berkekből arról értesült, hogy április 14-én az elnök és Grant tábornok ugyanabban a páholyban lesz a Ford Theatre-ben. Miután a négy célszemély közül kettő egy helyen tartózkodott, így a gyilkosságsorozat kivitelezését nem akarták tovább halogatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap