Nikola Tesla hat fantasztikus találmánya, amely sohasem készült el
2017. november 7. 14:23
Korábban
Áram a levegőben
1901-ben Tesla 150 ezer dollár támogatást szerzett a korszak dúsgazdag befektetési bankárától, J. P. Morgantól. A pénzből Tesla egy 56 méter magas, gomba alakú tornyot épített Long Island északi partjainál, amely a tervek szerint az Atlanti-óceán teljes egészére képes lett volna üzeneteket és képeket továbbítani, valamint telefonkapcsolatot létesíteni az éppen úton lévő hajókkal a Földet használva –mint vezetőt – a továbbítani kívánt jelek számára.
Az Wardenclyffe Torony építése közben Tesla fejében azonban egy még ambíciózusabb gondolat született meg. A feltaláló meg volt róla győződve, hogy lehetséges az elektromos áram és így az energia továbbítása a puszta levegőben, mindenféle vezeték nélkül. A tornyot ezért arra akarta használni, hogy azzal több millió volt elektromosságot továbbítson New York felé, biztosítva ezzel az egész város áramellátását.
A terv megvalósításához – és az azzal járó többletköltségekhez – azonban a projektet finanszírozó Morgan már nem járult hozzá. (Egyesek szerint azért vonta meg a támogatását, mert attól félt, hogy Tesla találmánya tönkreteheti a többi energiaipari vállalkozását.) A tudós így 1906-ban még a torony befejezése és működésbe hozatala előtt kénytelen volt felhagyni a projekttel. A Wardenclyffe Tornyot végül 1917-ben bontották le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap