Nyolc lehetséges személy, aki a rejtélyes zodiákus gyilkosságok mögött állhat
2017. november 9. 14:33
Az 1960-70-es években tevékenykedő zodiákus gyilkos ha nem is az Egyesült Államok történetének legvéresebb kezű sorozatgyilkosa, de kétségtelenül az egyik legismertebb és legrejtélyesebb. A Kalifornia államban 1968-69 között bizonyosan végzett öt emberrel és további kettőt megsebesített, de a rendőrségnek és a sajtónak küldött levelei szerint összesen 37 személynek vette el az életét. A zodiákus gyilkos kiléte mindmáig ismeretlen, nem meglepő hát, hogy számos elmélet született már arról, hogy ki is lehet ő pontosan.
Korábban
A Zodiac karórás férfi
A zodiákus gyilkosságok talán legismertebb gyanúsítottja Arthur Leigh Allen lehet, lévén ő áll a középpontban az esetről könyvet író Robert Graysmith munkájában, illetve az ez alapján készült 2007-es filmben is. Allent a rendőrség több alkalommal is kihallgatta, miután egy ismerőse értesítette a hatóságokat arról, hogy Allen egy alkalommal arról beszélt neki, hogy embereket akar ölni és egy zseblámpát erősített a fegyveréhez.
A nyomozás során számos olyan jel látott napvilágot, ami erősen gyanússá tették Allen személyét. Így például egy Zodiac márkájú karórát viselt és az általa birtokolt fegyver típusa megegyezett azzal a fegyverrel, amelyet a zodiákus gyilkos használt az egyik merénylet elkövetése során. Autójában véres késeket találtak, amelyekről azt állította, hogy csirkék levágásához használta őket. Mindezek mellett kétkezes volt, ami egyesek szerint képessé tette őt arra, hogy álcázza a kézírását a sajtónak küldött levelekben. Allen továbbá meglehetősen zűrös múlttal rendelkezett, lévén kirúgták a haditengerészettől, valamint később tanári állásából is elbocsáották, miután szexuális zaklatással vádolták őt.
Az 1969. július 4-én történt zodiákus gyilkosság érintettjei úgy nyilatkoztak, hogy látták már korábban Allent. A lövöldözést túlélő Michael Mageau konkrétan a fegyveressel azonosította Allent, míg az incidens során életét vesztő Darlene Ferrin nővére, Linda Allent azzal a férfival azonosította, aki korábban többször is követte testvérét.
Bármennyire is jó gyanúsítottnak tűnik is Allen személye, a rendelkezésünkre álló igazán objektív bizonyítékok alapján mégsem ő volt a zodiákus gyilkos. Kinézete nem hasonlít a gyilkos más szemtanúk által megadott személyleírásával és sem ujj-, sem tenyérlenyomata nem egyezik meg azokkal, amelyeket a zodiákus gyilkos levelein találtak. Az egyik levél borítékán talált nyálból kinyert DNS ugyancsak különbözik Allenétől. Végezetül pedig a kézírásuk sem egyezik meg. Perdöntő bizonyíték hiányában így a rendőrség hazaengedte Allent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap