Öt bizarr hadsereg a történelemből
2015. június 29. 08:27
Korábban
Meztelen zsoldosok
A haldokló gall című szobor
A hajítódárdájukról (gaesum) elnevezett gall népcsoport, az Alpokban, a Rhône környékén letelepedett gaesatusok gall szövetségeseik seregében zsoldosokként harcoltak a rómaiak ellen. A történetírók leírása szerint a fiatal harcosok egyetlen pajzzsal és dárdával vonultak csatába. És ezt szó szerint kell érteni. Polübiosz szerint a zsoldosok attól féltek, hogy ruháik elakadhatnak a különböző akadályokban (például tüskebokrokban), ezért jobbnak láttak ha nem is vesznek fel semmit. A furcsa szokás már önmagában remek taktikai elemnek bizonyulhatott, az ellenség ugyanis a csata első másodperceit feltehetően csodálkozással töltötte, míg a gaesatusok ezt kihasználva előnyre tehettek szert.
Bár i. e. 225-ben a toszkánai Telamonnál zajló csata kezdetén alighanem a rómaiakat is sokkolta a meztelen harcosok látványa (gall szövetségeseiken volt ruha), a meglepetésből felocsúdva azonban Aemilius Papus és Caius Atilius Regulus vezetésével megverték a pucér zsoldosokkal felálló gall sereget. Három évvel később a gaesatusokkal kiegészült gall sereg Clastidiumnál ismét összecsapott a rómaiakkal, ám újfent vereséget szenvedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.