Öt híres reptéri terrortámadás
2016. március 22. 10:59
Korábban
A terrorista, akiből nemzeti hős lett
Szintén az ASALA-hoz köthető a Párizstól nagyjából délre található Párizs-Orly repülőtéren (a Charles de Gaulle repülőtér megépítéséig Párizs első számú repülőtere) az 1983. július 25-én végrehajtott robbantásos merénylet, amely 1962 (az algériai háború lezárásának éve) óta a legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadás volt. A terroristák a bombát egy, a reptér déli terminálján található check-in pultnál elhelyezett bőröndbe rejtették el. A merényletben három, a Turkish Airlines járatára történő becsekkolásra váró utas azonnal meghalt, öten pedig a kórházban vesztették életüket. A két török áldozat mellett egy amerikai, egy svéd, valamint négy francia utas életét is az örmény terroristák akciója oltotta ki. A merényletben további ötvenöt személy is megsérült. A merénylő, Varoujan Garabedian később bevallotta, hogy valójában a repülőt szerette volna felrobbantani, ám a pokolgép előbb lépett működésbe. Garabedian 2001-ben, 17 éve raboskodás után kiadták Örményországnak, ahol nemzeti hősként fogadták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap