Ördögtől fogant magzat és láthatatlan sátáni jelek – öt kevésbé ismert boszorkányper
2017. február 21. 08:25
Mindannyian hallottunk már a salemi boszorkányperekről, a boszorkányüldözés hisztérikus légkörében a 16-17. században azonban világszerte több nagyszabású tárgyaláson ítélkeztek az ördöggel való bűnös üzérkedéssel és szövetkezéssel vádolt személyek felett.
Korábban
Három csapás
A gyakorta az elsőnek tekintett európai boszorkánypereket Valais-ban (németül Wallis) tartották 1428 és 1447 között. A tárgyalások Valais déli, franciául beszélők által lakott területén kezdődtek meg, majd átterjedtek az északi, német többségű részekre is. A pereknek legalább 367 áldozata volt, és nagyjából ugyanannyi férfit ítéltek el, mint nőt. 1428 augusztusában hét különböző valais-i kerület delegátusai követelték, hogy vizsgálják ki a boszorkánysággal és varázslással vádolt személyek ügyeit. A szabály az volt, hogy amennyiben valakit háromszor vádolnak meg boszorkánysággal, le kell tartóztatni. Ha pedig valaki a hatóságok markába került, onnantól kezdve nem volt menekvés. Akik maguktól vallottak, ugyanúgy máglyára kerültek, mint akik egy ideig tagadtak, majd a kínzások hatására bevallották „bűneiket”. A perekről csak nagyon kevés jegyzőkönyv maradt fent, egy helyi bírósági tisztviselő, Johannes Fründ feljegyzéseiből ismerjük az eseményeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap