„Semmi” – írta naplójába XVI. Lajos a forradalom kitörésének napján
2023. július 14. 18:02 MTI
Korábban
A Nagy Félelem
Amikor a harcokban már majdnem százan meghaltak, a Bastille kormányzója, Bernard-René de Launay a további vérontás elkerülése érdekében fél hatkor kinyittatta a kapukat. A beözönlő, felbőszült tömeg a kormányzót három tisztjével és négy katonájával együtt meglincselte, levágott fejét lándzsára tűzve hordozták végig a városon.
A király aznap vadászaton vett részt, s naplójába csak a Rien (semmi) szót írta. Ezt utólag érzéketlensége és alkalmatlansága bizonyítékának tekintették, a valóságban azonban tisztában volt az uralmát fenyegető veszéllyel, a bejegyzés az aznap elejtett vadak számára vonatkozott.
Amikor másnap reggel tájékoztatták az eseményekről, feltette a kérdést: „Akkor ez lázadás?” „Nem, Sire, ez forradalom” – hangzott a válasz.
A Bastille ostroma
A megrémült Lajos visszavonta csapatait, visszahelyezte miniszteri hivatalába Neckert. Július 17-én ő is Párizsba érkezett, és feltűzte mellére a főváros piros-kék és a Bourbonok fehér színeiből alkotott kokárdát, amely a forradalom és Franciaország jelképe lett.
A párizsi nép példáját követve vidéken is felkelések robbantak ki, a „Nagy Félelem” időszaka alatt a helytartókat elkergették, az adókat nem lehetett beszedni, az ország kormányozhatatlanná vált.
A rend helyreállítása érdekében a Nemzetgyűlés radikális lépésre szánta el magát: augusztus 4-én eltörölte a feudális kiváltságokat, és törvénybe iktatta az állampolgárok egyenlőségét. Augusztus 26-án elfogadták az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, amely deklarálta a forradalom jelszavait: szabadság, egyenlőség, testvériség.
A Bastille ostromának napja, július 14-e, Franciaország nemzeti ünnepe. Az épületet már novemberre lebontották, köveit építkezésekre hordták el, néhány darab a közeli IV. Henrik sugárút mellett látható. Egykori helyén ma tér, annak közepén oszlop áll.
Történelmi érdekesség, hogy az erőd kulcsai Amerikában, George Washington Mount Vernon-i múzeumában találhatók: Lafayette márki, az amerikai függetlenségi háború hőse, akit július 14. után a Nemzeti Gárda parancsnokának neveztek ki, a két nép szabadságának jelképeként küldte el az amerikai elnöknek a 15 centiméter hosszú, mintegy fél kilogramm súlyú kulcsot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap