Sharon Tate brutális meggyilkolása vetett véget a hippi korszak romantikájának
2022. augusztus 9. 16:25 MTI
Korábban
Vérbe mártott törölköző
1969. augusztus 9-én a Manson-banda tagjai, Tex Watson, Patricia Krenwinkel, Susan Atkins és Linda Kasabian a villához hajtottak. A rendező nem volt otthon, éppen az egyik filmjén dolgozott.
A nyolchónapos terhes Tate, aki már szerepelt néhány emlékezetesebb filmben, és akit 1968-ban Golden Globe-díjra is jelöltek, otthon időzött barátaival, az ünnepelt férfifodrásszal, korábbi partnerével, Jay Sebringgel, a Folger Coffee Company örökösnőjével, Abigail Folgerrel és annak szerelmével, Voytek Frykowski forgatókönyvíróval.
Mindannyiukkal Watson, Krenwinkel és Atkins végzett, csakúgy, mint Steven Parenttel, egy tizennyolc éves fiúval, aki a ház gondnokához érkezett látogatóba, és éppen a kocsifelhajtóról gördült volna ki, amikor agyonlőtték.
Charles Manson 1968-ban
A várandós Tate hiába könyörgött az életéért, az alig húszesztendős Atkins addig szurkálta, amíg csak volt benne élet, sőt még utána is. Vérébe mártott törölközővel a „disznó” szót mázolta az ajtóra.
A következő éjszaka ugyanez a csapat, valamint Leslie van Houten és maga Manson is útnak indult, hogy még több gyilkosságot kövessen el, bár Manson tevőlegesen nem vett részt a mészárlásokban.
Leno LaBianca, egy szupermarket tulajdonosa és felesége, Rosemary voltak a következő áldozatok. Több órás Los Angeles-i kocsikázás után véletlenszerűen választották ki őket. Rettenetes halált haltak, a férj hasába a háború szót is belehasították, a hűtőszekrényre pedig a rosszul betűzött Helter Skelter szavakat pingálták.
A gyilkosságok mérlege: hét áldozat, 169 késszúrás. A klán négy tagját, akik a gyilkosságokat elkövették, valamint a felbujtó Mansont halálra ítélték; az ítéletet később életfogytiglanra változtatták.
Manson 2017. november 19-én természetes úton halt meg a rácsok mögött. Atkins 2009-ben, hatvanegy évesen rákban halt meg a börtönben. Watson, Krenwinkel és Van Houten jelenleg is rács mögött van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50