2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Kovács Emőke

Simon Böske, a magyar Miss Európa

A Balaton több szépségkirálynőt adott Magyarországnak. Molnár Csilla tragikusan végződő karrierje Fonyódról indult, a ma már kevesek által ismert Simon Böskéé pedig Keszthelyről. Utóbbi hölgy személyében nemcsak az első Miss Magyarországot, hanem az első Miss Európánkat is tisztelhetjük.

Simon Böske, dr. Simon Sándor keszthelyi járási tiszti főorvos leányának pályafutása 1925-ben kezdődött, amikor megválasztották a Keszthelyi Korzó Szépévé, majd nem sokkal később a Siófokon megrendezett Balaton Tündére címet is elnyerte. Négy esztendő múlva a Balaton-parti lány elindult az első Miss Magyarország-versenyen is.

Annyi szép lány van Pesten

1929. január 6-án Budapesten, a párizsi Le Journal című lap által a szervezéssel megbízott Színházi Élet Erzsébet körúti szerkesztőségében rendezték az első hazai megméretést. A rendezők három nevezési feltételt szabtak: a 16. életév betöltését, továbbá egy-egy portré és egész alakos fotó beküldését. A győzelmet a 19 éves Simon Böske szerezte meg, a Zalai Közlöny tudósítója pedig így dokumentálta az eseményt: „Fél tízkor izgalmas jelenetek között mintegy 218 meghívott leány közül harmincötöt kiválasztottak, akiknek a legtöbb esélyük lehet a győzelemre. Pontosan tizenegy órakor megérkezett a soktagú zsűri is. Egy térdnadrágos fekete harisnyás őszülő francia úr, Maurice de Waleffe [a Le Journal főszerkesztője – K. E.], Pekár Gyula, a zsűri magyar elnöke, és többen mint irodalmi és művészeti kapacitások, Ince Sándor, Lukács Gyula, a Színházi Élet szerkesztői és gróf Zichy Géza mint a magyar társasági élet kiküldöttje vett élénk részt a zsűri munkájában. A zsűri hosszas tanácskozás után Simon Böskének nyújtotta a pálmát…, aki az örömtől zokogva borult édesanyja karjaiba.”
A forgatókönyv ugyanaz volt, mint a későbbi szépségversenyeken: tekintélyes, idősebb férfiakból álló zsűri, mustra, a lányok nagy izgalma, végül a győztes örömkönnyei. A zsűriben egy női ítész is ült: Márkus Emília, a magyar némafilmek sztárja.
Böske, a szőkés hajú, piciny szájú, nagy és kék szemű, nyúlánk, őzikealkatú, 116-os sorszámú fiatal magyar lány, aki megfelelt a korszak női ideáljának, a vetélkedő végén kijelentette, nem érti, miért éppen ő nyert, hiszen „annyi szép lány van Pesten”.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023.ősz különszám számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár