Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
2020. január 17. 10:26 Múlt-kor
Korábban
Szaddám, a győztes
A koalíciós erők 1990. február 24-én szárazföldi támadásukat is megindították, és mindössze száz órára volt szükség ahhoz, hogy a Kuvaitból történő kivonulásra kényszerítsék az iraki hadsereget.
A szövetséges csapatok a gyors győzelem ellenére a dél-iraki Baszránál megálltak, az ENSZ BT ugyanis csak Kuvait szuverenitásának visszaállítására adott felhatalmazást. Id. Bush elnök úgy gondolta, szövetségesei támogatásának megőrzése érdekében tartania kell magát az eredeti tervekhez.
Irak szétesése ráadásul súlyos következményekkel járt volna a régió biztonságára nézve, a Szaddám Huszein vezette ország ugyanis hatékony ellensúlya lehetett az iszlamista Iránnak. Szaddám azonban mindebből azt a téves következtetést vonta le, hogy megnyerte a háborút, hiszen hatalmon maradt.
A harcok befejezése után a diktátornak délen még a síiták, északon pedig a kurdok felkelésével is meg kellett megküzdenie.
A lázadók gyors leverése után több tízezren – jelentős részben civilek – estek áldozatul szaddámi megtorlásnak, az észak-iraki hegyeken keresztül mintegy másfél millió kurd menekült a szomszédos országokba. Irak északi és déli részén repülési tilalmi zónákat állítottak fel, ahova tilos volt berepülni az iraki légierő gépeinek.
A szövetséges légierő a háború hat hete alatt több mint 100 ezer légi bevetést hajtott végre – az öbölháború során a történelemben elsőként alkalmazott nagy pontosságú fegyvereknek köszönhetően –, igen nagy hatékonysággal.
Az amerikai haderő lézerirányítású, ún. okos bombákat, valamint fedélzeti vezérlésű robotrepülőgépeket is bevetett, amelyek rendkívül precíz légicsapások végrehajtását tették lehetővé. A konfliktus a média tekintetében is forradalmi változásokat hozott.
Ez volt ugyanis az első olyan háború, amelyet gyakorlatilag élőben követhettek figyelemmel a televíziónézők, köszönhetően elsősorban a CNN-nek, amely éppen az öbölháborúnak köszönhetően vált nemzetközileg is jegyzett hírcsatornává.
Az öbölháború egyben a szándékosan előidézett környezeti katasztrófák háborúja is volt. Az irakiak az amerikai hajók partra szállásának megakadályozása, valamint a koalíciós csapatok olajutánpótlásának megnehezítése érdekében mintegy 2-6 millió amerikai hordónyi olajat öntöttek a tengerbe.
Emellett a koalíciós erők nyomása miatt visszavonuló iraki katonák a felperzselt föld taktikáját követve mintegy 6-700 kuvaiti olajkutat gyújtottak fel. Naponta több millió hordónyi olaj veszett kárba.
A kutakat 1991. január-februárban gyújtották fel, és csak novemberre sikerült végleg eloltani a tüzeket. Az iraki csapatok környezeti pusztításának többek között tengeri madarak és ritka teknőcfajok is áldozatul estek, de a füstfelhő okozta növekvő légszennyezés az emberi szervezetre is súlyosan egészségkárosító hatással volt.
Az öbölháborúban az iraki infrastruktúra jelentős része megsemmisült. Az iraki hadsereg több tízezer katonát vesztett az összecsapások során, míg a koalíciós erők esetében a halálos áldozatok száma nem érte el a háromszázat, a sebesültek száma pedig 800 alatt maradt.
A háború után érvényben hagyott szankciók elsősorban nem az iraki eliteket, hanem a köznépet érintették hátrányosan.
Az országban soha nem látott mérteket öltött a szegénység, és az UNICEF becslései szerint a duplájára nőtt a gyermekhalandóság. Az érvényben maradó szankciók következtében becslések szerint több százezer kisgyermek vesztette életét.
Bár az 1995-től az ún. Élelmet olajért programmal igyekeztek a gazdasági szankciók iraki népre gyakorolt hatását ellensúlyozni: Iraknak engedélyezték határozott mennyiségű olaj exportját, amelyért cserébe élelmiszereket és gyógyszereket juttattak a közel-keleti államnak, számottevően nem csökkent a szegénység.
Az iraki nép pedig továbbra is szenved. 2003-tól 2011-ig ismét háborús övezet volt az országuk, a közelmúltig pedig az Iszlám Állam harcosai tették pokollá a továbbra is instabil Irak lakóinak életét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap