Számos dátum merült fel a történelem során Jézus lehetséges születésnapjaként
2023. március 25. 10:35 Múlt-kor
Korábban
Kepler elmélete
Eleinte a híres csillagász, Johannes Kepler (1571–1630) is úgy vélte, hogy egy szupernóvát kell keresni, később azonban egy másik elmélettel állt elő.
Véleménye szerint i. e. 7 során a Halak csillagképen három alkalommal is bekövetkezett a Jupiter és a Szaturnusz rendkívül ritkának számító együttállása.
Ez az együttállás előfordult i. e. 861–860, i. e. 7, valamint i. sz. 1940–41-ben és 1981-ben. Kepler idejében, 1603-ban is volt egy háromszori együttállás, ezért a csillagász innen meríthette a betlehemi csillagot érintő ötletét.
A betlehemi csillagot követő napkeleti bölcsek
Ez a magyarázat azért is vált népszerűvé, mert a Messiásnak a csillagképe a Halak, a királyok szimbóluma a Jupiter, a zsidóságé pedig a Szaturnusz volt. Mindez magyarázatul szolgált arra, hogy miért is figyeltek fel a napkeleti bölcsek erre a csillagászati jelenségre.
Az ókorban ismerték ezt az együttállást, mert a babiloni agyagtáblákon csillagászati számolások alapján ki tudták számolni annak várható idejét. A Szipparban talált agyagtáblákon azt is leírták, hogy a hármas együttállás várható ideje a mi időszámításunk szerint i. e. 7-re esik.
Manapság ez a dátum az, amelyet a tudósok a legszélesebb körben elfogadnak. Ez az év a legtöbb bibliai információhoz passzol, és kevesebb ellentmondást támaszt, mint a többi, ráadásul illeszkedett a napkeleti bölcsek újszülött királyról szóló filozófiájába.
De amikor karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, nem kell elfelednünk, hogy a decemberi ünnepkör csak századokkal később alakult ki, az igazi születésnapot alighanem elnyelte a történelem homálya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05