Sztálin adott utoljára a székelyeknek autonómiát
2014. október 28. 12:23 Csernus Szilveszter
Korábban
Az autonómia ára
A MAT biztosította a magyar oktatási és kulturális intézmények fennmaradását és működését, amit az autonómia legjelentősebb eredményeként könyvelhetünk el. De a székely autonómiáért cserébe nagy árat fizetett nemcsak a maradék romániai magyar, de sok más nemzeti kisebbség is. A propagandaértékkel, kirakatjelleggel is rendelkező MAT létrehozását követően, 1953 januárjában ugyanis Ghiorghiu-Dej kijelentette: a nemzetiségi kérdést megoldották Romániában.
Álláspontja szerint immár nem volt szükség egyéb kisebbségi szervezetre, ami nemcsak a magyarságot érintette, ugyanis 660 ezer egyéb nemzetiségű lakos is élt a Román Népköztársaságban. Így néhány hónappal később a német, zsidó, szerb és ukrán szervezetek, valamint a Magyar Népi Szövetség is „feloszlatta önmagát”, sőt megszüntették a Nemzetiségi Minisztériumot is.
A MAT-on kívüli kétnyelvű feliratok lassan eltűntek; Gheorghiu-Dej megszüntette a magyar nyelv hivatalos használatát a többi tartományban és a magyar kulturális intézményeket, könyvkiadókat, színházakat is fokozatosan a MAT-ba telepítették át. A két kolozsvári magyar főiskolát felszámolták, a magyar nyelvű irodalomhoz való hozzáférés (a könyvtárak vagy a sajtó révén) is egyre nehézkesebbé vált. A MAT így egyre inkább egy „magyar kulturális üvegházzá”, vagy Lipcsey Ildikó szavaival élve, „kultúrgettóvá” vált (Utak és tévutak. Bp., 2008.).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap