Szüfrazsettpetíció a miniszterelnöknek
2019. október 10. 16:21
A magyarországi nőmozgalmak a széles körben ismert nemzetközi példákkal (brit, illetve amerikai megfelelőik) nagyjából egy időben, a XIX. század végén, illetve a XX. század elején erősödtek meg.
A nők számára ugyan a hivatalviselést 1885 óta engedélyezték, a választójog megadása még váratott magára, ahogyan több más európai országban is. Habár a magyar szüfrazsettek nem bocsátkoztak nagy nyilvános visszhangot keltő demonstrációkba, hangjukat időről időre hallatták. Jól jelzi a magyarországi nőjogi mozgalom fejlettségét, hogy az 1904-ben alakult, a Bédy-Schwimmer Rózsa és Glücklich Vilma vezette Feministák Egyesülete a következő évben már a Nemzetközi Női Választójogi Szövetség (IWSA) tagja lett, 1913-ban pedig Budapesten rendezték meg a Nemzetközi Női Választójogi Kongresszust.
A feminista törekvéseiknek új lendületet adott az első világháború: a szociáldemokratákkal és más békepárti mozgalmakkal együtt sürgették a véres és értelmetlen öldöklés beszüntetését, miközben továbbra is követelték, hogy teljes jogú állampolgárokként vehessenek részt a közéletben.
Vélhetően a fenti követelések egy rövid kivonata landolt petícióként a miniszterelnökként mindössze 66 napig tevékenykedő Esterházy Móric kezében azon a felvételen, amelyet Müllner János fényképész csípett el 1917-ben.
A bátor magyar szüfrazsett kiléte nem ismert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap