Uralkodók agyament névvel
2014. december 18. 13:00
Pókkirály
Csúnya, kövér, ravasz, gyanakvó, zsarnok és kegyetlen – így lehetne legegyszerűbben jellemezni XI. Lajos francia királyt, aki a „pókkirály” becenevet rendkívül intrikus természete miatt kapta kortársaitól, akik egy hálóját fonogató pókhoz hasonlították. A Valois-ház leendő hatodik királya 14 évesen már hadat vezetett apja oldalán a százéves háborúban, ám két évvel később fellázadt VII. Károly ellen, amit az évek során többször is megismételt, így az apa száműzte fiát.
A pletykák szerint Károly halálra éheztette magát attól való félelmében, hogy fia meg akarja őt mérgeztetni. Lajos – apja temetését mellőzve – 1461-ben egyenesen Reimsbe ment, s királlyá koronáztatta magát. Nagy műveltségű, ám kifejezetten elhanyagolt és előnytelen külsejű uralkodó volt, kopasz, alacsony termetéhez képest nagy fejjel és tekintélyes orral verte meg a sors, s mélyen ülő szemei komikus, ám egyben ijesztő látványt nyújtottak.
Élete folyamatos harccal telt el, hol a zsarnoksága és jogtalanságai ellen lázadozó öccse és a francia főurak ellen, hol az országnyi birtokokkal rendelkező Merész Károly burgundi herceg ellen viselt hadat, ám háborúzott a német-római császárral, az angol királlyal, a svájci kantonokkal és Aragónia királyával is.
Uralma végére hatalmas földterületekkel bővítette birtokait, s bevételeit háromszorosára növelve országát Európa leghatalmasabb és leggazdagabb államává tette. Jól jellemzi egyik mondása, amit egy lázadó főúrhoz intézett: „Franciaország én vagyok!”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap