Valóban azt mondta a szegényeknek Marie Antoinette, hogy „egyenek kalácsot”?
2021. április 22. 08:26 Múlt-kor
Korábban
Forradalom és szexizmus
„A francia forradalom igyekezett kizárni a nőket a politikai hatalomból” – mondta el Robert Gildea, az Oxfordi Egyetem újkori történelemmel foglalkozó professzora. Habár a nők korántsem voltak szabadnak nevezhetők XVI. Lajos idején sem, elméletben lehetséges volt egyes kivételezett helyzetben levő asszonyoknak – főként a király feleségének, illetve különböző státuszú szeretőinek –, hogy komoly mértékű informális hatalommal rendelkezzenek. A forradalmárok azonban még ennyi beleszólást sem kívántak engedni a nőknek a közügyekbe.
Nem a királyné volt az egyetlen nő, akinek a fejét vették Franciaország első átalakulása során: „Olympe de Gouges, A női és polgárnői jogok nyilatkozatának szerzője, szintén a guillotine alatt végezte” – mondta el Gildea.
A francia forradalom kezdetén azzal vádolták Marie Antoinette-et, hogy túl nagy hatalommal bírt férje felett – magyarázta Gildea. Ennek fényében könnyen látható, miért is kezdtek nagyszabású karaktergyilkosságba a királynéval szemben a forradalom propagandistái, és kétségtelen, hogy a legkülönfélébb híresztelések még életében, kivégzése előtt szárnyra kaptak. „Férfi és női szeretők tartásával egyaránt vádolták, de még azzal is, hogy vérfertőző kapcsolata van a fiával” – mondta el Gildea.
A „kalácsos” idézet valójában nem is az eredetibb híresztelések közé tartozik: sokszor helyeztek már korábban is hasonló mondatokat más nemesasszonyok szájába. Könnyen lehet, hogy Jean-Jacques Rousseau – akinek írásai később nagy hatással voltak a forradalomra – volt az első, aki leírta a kifejezést 1767-ben.
„Az »Egyenek kalácsot!« először Jean-Jacques Rousseau egyik regényében fordul elő, amelyben egy fiktív 18. századi arisztokrata mondja ki a híres sort” – mondta el Maior-Barron.
Marie Antoinette esetében azonban a királyné becsmérlőit több is motiválhatta a puszta szexizmuson kívül – a királyné nagyon is valós fenyegetést jelentett a köztársaságpártiakra. A hercegnő Habsburg hercegnő volt, és a francia korona elleni fegyveres felkelések intenzívebbé válásával fivéreitől próbált segítséget kérni, hogy seregeikkel beavatkozva mentsék meg a francia monarchiát. „Amikor ezek a hatalmak valóban lerohanták Franciaországot, Marie Antoinette-et árulónak tekintették” – mondta el Gildea.
Végül az Ausztria, Poroszország, Oroszország, Nagy-Britannia és megannyi más európai ország koalíciójából álló inváziós erőknek többszöri próbálkozása sem tudta megdönteni a francia forradalmat, amely felett végül Napóleon vette át az irányítást. Eddigre azonban mind XVI. Lajost, mind Marie Antoinette-et kivégezték, majd’ száz évvel később pedig a forradalom örökösei írták a hivatalos történelemkönyveket, amelyek az „Egyenek kalácsot!”-toposzt is beleégették a francia köztudatba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap