Véres bankrablás 1934 szilveszterén
2015. január 16. 10:13
Korábban
Leragasztott lőtt seb
A rendőrség perceken belül nagy erőkkel vonult a helyszínre, többek között dr. Dóra Sándor főkapitány-helyettes, dr. Szrubián Dezső és dr. Laky Lajos rendőrtanácsos, dr. Vissy József rendőrkapitány és Fazekas Áron detektív főfelügyelő jelent meg a beosztott rendőrök és detektívek csapatának élén. Kihallgatták a szemtanúkat, majd a kórházba szállított, de kihallgatható sérülteket is. Már Szilveszter délutánján megtaláltak az ellopott gépkocsit a Kelenföldi pályaudvar közelében a sárban. A nyomozás során először a sofőrök és autószerelők között keresgéltek, mert a gépkocsin menekülő rablók autóvezetői kvalitásai ebbe az irányba vitte a rendőröket. Január 1-jén eljutottak Szepesi Lászlóhoz, aki a Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. Révész utca 5. szám alatti telepén dolgozott szerelőként, de december 31-én délelőtt nem jelent meg a munkahelyén. A Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. volt a Buick, az Opel és Cadillac vezérképviselete és a General Motors alkatrészlerakata Magyarországon. Felkeresték a szerelőt a Bulcsú u. 15. szám alatti lakásán, ahol távolmaradását fogfájással indokolta, de ennek ellenére a rendőrök magukkal vitték.
Ugyanezen a napon este szemtanú jelentkezett a rendőrségen, aki arról tájékoztatta a hatóságot, hogy december 31-én látott Szepesi utcájában két gyanúsan viselkedő férfit, egyikük feltűnően sáros volt, szerinte pedig Budapesten ennyire nem sározhatta össze magát. (Mint később kiderült, a szemtanú korábban együtt dolgozott Szepesivel és rajtakapta őt egy munkahelyi lopáson.) Közben a rendőrség feltárta Szepesi előéletét: 1934 februárjában szabadult, miután autólopásért elítélték. Bűntársa volt Radovics László 21 éves autószerelő, akivel közösen a Műjégpálya elől akartak elkötni egy kocsit, de ebben megakadályozták őket - ennek ellenére börtönbe kerültek két-két hónapra. (Radovics a bankrablás idején a Gyapjúmosó Rt. Kárpát utcai telepén dolgozott gépkezelőként.) Ugyanekkor ült Tari Nándor asztalossegéd (aki a mostohaapja műhelyében dolgozott), és Szepesinek jó barátja volt. Korábban Tari is próbálkozott az autószereléssel, jól vezetett, versenyző szeretett volna lenni. Egy műhelyben volt tanonc Benyák Józseffel, akinek azért kellett meghalnia, mert valószínűleg felismerte Tarit, vagy Tari ettől tartva lőtte le őt.
A két férfit még az éjjel bevitték a rendőrségre. A kihallgatások megkezdésekor feltűnt a rendőröknek, hogy Radovics nehezen mozog, nehezen emeli a karját, ezért orvost hívtak és megvizsgáltatták. Megtaláltak a lapockáján egy kb. borsószem méretű, golyó ütötte sebet, amit leukoplaszttal leragasztottak. A rendőrorvos véleménye szerint a revolvergolyó vitéz Szalay fegyveréből származhatott. A csuklóján talált sérülés pedig megfelelt Mocsai fegyverének. Ekkor a sérült bankrabló megtört és részletes beismerő vallomást tett: a bűncselekményt Szepesi találta ki és finanszírozta (fegyvereket, álruhát vásárolt) és ő volt a sofőr, aki a lopott kocsiban várakozott, a bankfiókba Radovics és Tari rontott be, Radovics támadott rá a pénztárosra, Tari pedig az ügyféltérben tartózkodókra tüzelt, majd vitéz Szalay lövéseitől megrémülve elmenekültek. Hármójuk vallomásai alapján megtalálták a több helyen elrejtett fegyvereket és álbajuszokat. Ezután Szepesi is részletes beismerő vallomást tett a korábban a banda által elkövetett, eddig megoldatlan rablásokról.
Mindezekért a február 11-én kezdődött tárgyaláson rablási kísérlet, többrendbeli rablás, többrendbeli gyilkossági kísérlet, szándékos emberölés kísérlete és három rendbeli gyilkosság volt a vád dr. Gadó István büntető törvényszéki elnök előtt. Az ügyész dr. Grotto László volt, a védelmet pedig vitéz Vargha Béla, Kádár Miklós és Vajda Béla látták el. Az ítélet értelmében mindhárom vádlottat felakasztották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.