Zrínyi Miklós tragikus halála: vadkanbaleset vagy merénylet?
2014. november 18. 13:30 Németh Máté
Korábban
A nagy török háború és a szégyenteljes vasvári béke
Jan Thomas Zrínyi Miklós félalakos képmása
A hadvezér a Mura bal partján, Kanizsával szemben, a hódoltság területén 1661-ben felépítette Zrínyi-Újvárat, amely egyrészt elvonta a török erőket mindenekelőtt az ekkor a Portától nyíltan is elszakadni szándékozó Erdélytől, valamint stratégiai helyzetéből fakadóan állandó veszélyt jelentett Kanizsára és a törökökre. Az első komolyabb erőpróba 1663 nyarán érte a várat, mikor a törökök 8000 fővel ostromolták azt, de Zrínyi - akit ez időben az oszmán offenzíva és Wesselényi Ferenc nádor betegsége miatt főkapitánnyá neveztek ki - sikerrel védte meg.
A következő év elején - némi német segítséggel - a főkapitány mintegy 26 ezer fős hadsereget toborzott össze azzal a céllal, hogy a hódoltság területére betörve akadályozzák az ellenfél utánpótlásának biztosítását az erre alkalmazott eszéki híd lerombolásával. A nem egészen egy hónapig tartó téli hadjárat sikere nagy népszerűséget hozott a vezetőknek, a mintegy 500 km-es, ellenséges területeken megtett hadjárat elérte küldetését, kisebb török erősségek mellett megsemmisítették a hidat. Zrínyi eredményes útjával kivívta több európai méltóság elismerését, Lipót német-római császár mellett VII. Sándor pápa, XIV. Lajos francia király, II. János György szász fejedelem és IV. Fülöp spanyol király sem fogta vissza magát a dicsérő szavakat illetően.
A magyar hadvezér ez után sem hagyott fel hódító terveivel, de Kanizsa sikertelen ostroma után a hadmozdulatok irányítása Raimondo Montecuccoli olasz származású császári hadvezér kezébe került, aki - Zrínyit kizárva a vár védelméből - háromhetes török ostrom után feladta Zrínyi-Újvárat. A bán ezt követően Csáktornyára ment, így nem lehetett részese a keresztények szentgotthárdi győzelmének sem. Külső szemlélőként felháborodva kellett tudomásul vennie a vasvári békét, amely az ezt megelőző európai siker ellenére inkább a török félnek volt kedvező.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap