Háború utáni borzalmak a náci levéltárból
2007. június 1. 12:00
Korábban
A náci szökevények sorsa
A menekültek között azonban egykori nácik is voltak. Egy Adam Friedrich nevű férfi például 1949-ben kérvényt írt a Nemzetközi Menekültügyi Szervezetnek, hogy kimehessen a rokonaihoz St. Louisba. Kérvényében elismerte, hogy 3 évig tagja volt a Waffen SS-nek, és a háború után 20 hónapig börtönben ült. A szervezet munkatársa ezt írta a kérvényre: "A kérelmező 1942-ben került az SS-hez. A gyalogságnál szolgált, és részt vett a harcokban." Friedrich kérelmét ekkor elutasították.
Néhány évvel később, amikor Friedrich újra próbálkozott, az amerikaiak elfogadták a kérvényt, mert nem említette SS múltját. Csak évtizedekkel később derült fény az igazságra: 2004-ben Friedrichet megfosztották amerikai állampolgárságától, fellebbezését elutasították, de mielőtt kiutasíthatták volna az országból, meghalt.
1979-ben az amerikai Igazságügyi Minisztérium különleges nyomozói hivatalt (OSI) hozott létre, amelynek az volt a feladata, hogy felkutassa azokat a volt nácikat, akik múltjukat elhallgatva jutottak vízumhoz. A hivatal eddig 104 esetben járt sikerrel, és 175 személytől tagadta meg a belépést az országba. "Még mindig sok második világháborús esetünk van. A kivizsgálás azzal kezdődik, hogy leellenőrizzük az adatokat az arolseni DP iratokban" - mondja Eli Rosenbaum, a hivatal igazgatója. Az ITS akták azonban nem teljesek, és Friedrichhez hasonlóan több SS tagnak is sikerült eltitkolnia bűneit.
Ilyen volt John Demjanjuk ukrajnai őr is, aki később autószerelő lett Clevelandben, azt írta a menekült papírjára, hogy "munkás" volt Sobiborban. (Sobibor - az egyetlen náci koncentrációs tábor, ahol lázadás tört ki - a megszállt Lengyelországban működött 1943-ig.) Demjanjuk menekült státuszt kapott az Egyesült Államokban, ám 1977-ben megfosztották amerikai állampolgárságától, mert kiderült, hogy a treblinkai koncentrációs egyik rettegett őre volt, akit a rabok "Rettegett Ivánként" ismertek.
Az Egyesült Államok kiadta Izraelnek, ahol bíróság elé állították, és 1988-ban halálra ítélték. Demjanjuk az ítélet ellen fellebbezett, ami sikerrel járt, és visszatérhetett az Egyesült Államokba, ahol visszakapta állampolgárságát. Később ugyan megint elvették tőle, mert kiderült, eltitkolta a nácikkal való együttműködését. A férfi jelenleg is a kiutasítása ellen harcol.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap