10 civilizáció, amely rejtélyes módon tűnt el
2012. július 25. 12:29
Korábban
Az Indus-völgyi civilizáció
Az ókor egyik leghatalmasabb birodalma az Indus-völgyi, más néven Harappa-civilizáció volt. Az Indus-völgyi civilizáció történetéről sajnos nem állnak rendelkezésre írásos források. A régészeti leletek tanúsága szerint az i. e. 4. évezred folyamán az őslakosság településein megjelentek a nyugati és déli irányból érkező bevándorlók; a birodalom – amely a mai India, Pakisztán, Irán és Afganisztán területére terjedt ki – fénykorát i. e. 2500 és i. e. 1700 között élte. Ekkor itt lakott a világ népességének mintegy tíz százaléka, azaz ötmillió ember.
A hatalmas sétányokra emlékeztető utakat, az út mellett kialakított szennyvízrendszerrel együtt, a kohóműhelyeket, s a többszintes téglaházakat háromezer évvel ezelőtt kezdték hátrahagyni a városokban élők. A Harappa-civilizáció mindennapjairól keveset tudunk, de még kevesebbet a birodalom hanyatlásának okáról: valószínű azonban, hogy a majákhoz hasonlóan az ázsiaiak sorsát is a klímaváltozás pecsételte meg; a csapadékmennyiség csökkenése miatt az emberek már nem tudtak elegendő élelmiszert előállítani a lakosság élelmezéséhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap