Amerikai elnökök: az elsők
2012. november 6. 16:59
Korábban
…aki megkapta a béke Nobel-díjat
Talán senki, legfőképp a díjazott nem számított rá, hogy a világbéke megteremtésére tett erőfeszítéseit Nobel-díjjal jutalmazzák. Pedig ez történt: Theodore (Teddy) Roosevelt elnök 1906-ban a világ nagy meglepetésére béke Nobel-díjat kapott az egy évvel korábban zajlott orosz-japán háborút lezáró béke tető alá hozásában tett elévülhetetlen szerepéért.
Roosevelt örült a díjnak, amellyel azonban nem tudott mi kezdeni; Teddy leginkább azon aggódott, hogy mihez kezdjen az elismeréssel járó 40 ezer dolláros pénzjutalommal. Az elnök a súlyos dilemmát végül azzal oldotta fel, hogy a pénzt egy jótékonysági szervezetnek ajánlotta fel.
A Nobel-békedíj átvétele súlyos örökséget jelentett Roosevelt számára, az elnök ugyanis úgy gondolta, hogy a megtiszteltetés nem valaminek a vége, hanem a kezdete, s mostantól fogva mindenki majd azt fogja várni tőle, hogy mindenütt, ahol konfliktus van, beavatkozzon és felemelje szavát a béke érdekében.
A „békedíjas” beszéd csak négy évvel később hangzott el, amikor Roosevelt már nem a Fehér Ház lakója volt. A leköszönő elnök nagy ívű előadásában hitet tett a nemzetközi döntőbíráskodás és a kanti Békeliga mellett, ugyanakkor támadta Wilson elnököt a világ békéje felett uralkodni hivatott Népszövetség tervezete miatt.
Érdekesség, hogy Roosevelt mellett további három amerikai elnököt jutalmaztak béke Nobel-díjjal: Wilsont 1919-ben, Jimmy Cartert 2002-ben és Barack Obamát 2009-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.