Mussolini arcai
2012. november 12. 14:30
Korábban
Csak 1925 után lett diktátor
Mussolini a hatalom megragadása után fokozatosan építette ki egyszemélyes uralmát, eltakarítva útjából mindent és mindenkit, amely és aki nem fért az általa elképzelt világba. A Duce (Vezér), ahogy ezentúl mindenkinek szólítania kellett, Fasiszta Nagytanácsot és saját milíciát hozott létre. Első kormányában még más pártok is szerepeltek, de egy éven belül aránytalan választási törvényt vezettek be. Mivel a fasiszták hatalmukat az 1924-es választásokon így is csak csalással tudták megőrizni, Mateotti szocialista képviselő meggyilkolását kihasználva korlátozták, majd betiltották a többi pártot.
A miniszterelnök 1925. január 3-án feloszlatta a parlamentet, megkezdve a fasiszta diktatúra kiépítését. A szigorú rendelkezések bevezetéséhez kedvező légkört teremtett, hogy ebben az időszakban négy sikertelen merényletkísérletet követtek el a miniszterelnök ellen. A Duce politikai nyugalmat, gazdasági fellendülést ígért, ezért a diktatúra kezdetben népszerű volt. Az osztályharc felszámolásának jelszavával a munkavállalók és munkáltatók közös szakmai korporációkba kényszerültek.
Mussolini igyekezett megregulázni a fasisztákat, betiltotta az ellenzékinek tartott sajtót, bevezette a rendőri internálást és megtiltotta a disszidálást. A Duce magához ragadta a bel-, had-, gyarmatügyi-, és külügyminiszteri posztot, de ő felelt a korporációkért és a közmunkákért. Hatalma azonban még így sem volt korlátlan: az olasz törvények értelmében a király bármikor leválthatta, aki megtartotta befolyását a hozzá hű hadsereg felett is. A harmadik ellenállási tényező az egyház volt, amellyel Mussolini megegyezésre törekedett. Ez az 1929-es lateráni szerződésben csúcsosodott ki, amelynek értelmében létrejött a Vatikán, a katolikus vallás pedig államvallás lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.