Mussolini arcai
2012. november 12. 14:30
Korábban
Istentagadóból istenfélő
Mikor Benito Mussolini még a szocialista eszmékkel szimpatizált, nyíltan hirdette ateizmusát és heves kirohanásokat intézett a katolikus egyház ellen; szerinte csak az idióták hisznek a bibliai történetekben, Jézus és Mária Magdolna pedig szeretők voltak. S hogy szépírói képességét is megvillantsa, a Duce egy vallásellenes ponyvaregényt is írt a témában.
Hatalomra kerülését követően a pragmatikus Mussolini egy huszárvágással az egész egyházat a keblére ölelte. Törvényen kívülre helyezte a szabadkőműveseket, kivonta az adózás hatálya alól az egyházat, keresztes hadjáratot indított a művi terhességmegszakítás ellen, miközben a nagyobb népességszaporulatért küzdött, komoly pénzbírságot helyezett kilátásba az abortuszt végzőknek, korlátok közé szorította az éjszakai életet, szabályozta a nők öltözködési szokásait és üldözte a homoszexualitást.
Bár maga rengeteg szeretőt tartott, Mussolini kemény megtorlást ígért a házasságtörőknek. A pálfordulás a katolikus egyházzal való kiegyezésnek ágyazott meg. 1929. február 11-én kötötte meg a lateráni egyezményt XI. Piusz pápával. Ebben a római katolikus vallást államvallásnak ismerte el, Róma területén belül létrehozták a független Vatikánt és kártérítést adtak az olasz egység megteremtése közben az egyháznak okozott károkért, miközben az egyházi szervezetek megőrizhették függetlenségüket, így például nem tudták elérni az ifjúság totális fasizálása sem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.