Öt különös teória a Stonehenge-ről
2013. március 18. 14:10
A körkörösen elrendezett kőtömbökből álló monumentális ősi angliai építményről az elmúlt évszázadok alatt számtalan teória keletkezett. A rejtélyes Stonehenge építése i. e. 3100 táján kezdődhetett, s másfél évezreden át tartott. Építtetői nem hagytak írásos feljegyzéseket vagy bármilyen egyéb egyértelmű nyomot, amiből megtudhatnánk, hogy miért hordtak össze több száz tonna követ. A Merlin varázslói közreműködésétől kezdve a 12. századi mítoszokon át az idegen lények űrhajóinak leszállóhelyéig számtalan elmélet ismert, azonban a Stonehenge-dzsel kapcsolatban tudományosan elfogadható elméletek is születtek. Összeállításunkban öt - egymást nem feltétlenül kizáró - teóriát mutatunk be.
Korábban
Temető
Egy 2013. március elején közölt brit tanulmány azt állítja, hogy a Stonehenge egykoron az elit számára temetőként funkcionált. A területről származó elhamvasztott emberi maradványok legújabb vizsgálata szerint nagyjából ötszáz évvel a ma ismert Stonehenge létrejötte előtt a területen egy nagyobb, szintén kőtömbök alkotta kör magasodhatott, amelyet köztemetőként használtak - állítják brit szakemberek. A kutatócsoportot vezető Mike Parker Pearson, a University College London professzora szerint a területen férfiak, nők és gyerekek, vagyis feltehetőleg egész családok maradványait tárták fel.
A régészek 63 személy több ezer elhamvasztott csontjait tanulmányozták, akiket feltehetőleg i. e. 3000 környékén temettek el. A földi maradványok egy részének helyét eredetileg lazurit jelezte. A nagyjából 91 méter átmérőjű hatalmas kőkomplexum mintegy kétszáz további embernek szolgálhatott végső nyughelyéül, az első köveket Walesből hozhatták. A régészek szerint a sírokban fellelt eszközök és a tálakban megtalált égetett tömjén arra utalnak, hogy a sírban levők egykor a vallási vagy politikai elit tagjai lehettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap