23 év alatt sem fejeződött be a német egységfolyamat
2013. október 3. 13:10 MTI
Angela Merkel német kancellár szerint a Németország újraegyesítése óta felnőtt nemzedékek számára az egység természetes, a gazdasági adatok viszont azt mutatják, hogy mély különbségek választják el a volt NDK-t az ország nyugati részétől, és a 23 éve kezdődött egységfolyamatnak nem látni a végét.
Korábban
Túlzott optimizmus
Angela Merkel a csütörtöki nemzeti ünnepre készített videoüzenetében hangsúlyozta: a fiatalok fejében az egységfolyamat befejeződött. A különbségtétel kelet és nyugat között számukra "már nem téma". Az egykori NDK-ban felnőtt politikus arra a kérdésre válaszolva, hogy a keletnémet származás vajon hátrányt jelent-e, azt mondta, soha nem érezte így. A keletnémet származás inkább a nyugatiakétól eltérő tapasztalatokat jelent, de az 1990 óta felnőtt generációk tagjait ez már nem érinti, így egyre kisebb a jelentősége.
Sokkal fontosabb mindaz, ami összeköt. Az egykori NDK és Nyugat-Németország lakosainak "nagyon-nagyon hasonló" volt a világlátásuk, és a rendszerváltás előtt is ugyanazokban az eszmékben hittek. A németek "szabadságot és demokráciát akarnak, és társadalmi igazságosságot, szolidaritást és biztonságot. Ezek a dolgok egyesítenek minket, és ezért tudtuk ilyen jól összehozni az ország újraegyesítését" - mondta a német kormányfő.
A megosztott ország újraegyesítéséről szóló keletnémet-nyugatnémet államközi szerződés 1990. október 3-án lépett hatályba, a megállapodás révén az NDK az egyesült szövetségi köztársaság hat új tartományává vált. Az első években a bérszínvonal gyorsan emelkedett. Ezt támogatták a politikusok, mert meg akarták győzni a lakosságot arról, hogy az új rendszer jobb. Helmut Kohl kancellár azt ígérte, hogy az új tartományok hamarosan "felvirágoznak".
Derűlátók voltak a gazdaságkutatók is, Robert Barro, a Harvard egyetem professzora például 1991-ben a The Wall Street Journalban azt jósolta, hogy 15 év alatt kiegyenlítődik a bérszínvonal a két országrész között - idézte fel a Berliner Zeitung az egység napjára készített összeállításban.
A fizetésemeléseket a szakszervezetek is támogatták, mert el akarták kerülni a bérdömping lefelé tartó spirálját, vagyis azt, hogy az átalakuló keletnémet gazdaság csak az alacsony bérek révén versenyképes. A nyugatnémet vállalatok is ezt a politikát támogatták, látszólag éppen azért, mint a szakszervezetek, de a motiváció más volt, a nyugati cégek inkább az olcsón termelő keleti versenytársak megjelenésétől tartottak.
A gyors bérszínvonal-emelkedés miatt azonban tömegesen mentek csődbe keletnémet vállalatok, és egyre magasabbra emelkedett a munkanélküliség - mondta a berlini lapnak Heiko Peters, a Deutsche Bank elemzője. A keleti tartományok gazdasága időközben stabilizálódott és növekedésnek indult, de stabilizálódtak a kelet-nyugati különbségek is. Az ezredforduló óta lényegében leállt a felzárkózási folyamat a bérekben és a gazdasági teljesítményben is - tette hozzá Joachim Ragnitz, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet keleti tartományokra szakosodott drezdai kutatócsoportjának vezetője.
Nem sikerült elkerülni azt sem, hogy milliók csússzanak a legalacsonyabb fizetésű rétegbe. Keleten minden negyedik munkavállaló órabére elmarad a 8,5 eurótól, míg nyugaton csak a munkavállalók 11 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. (A 8,5 euró azért fontos határvonal, mert a szakszervezetek és a baloldali pártok szerint a munkavállalók kizsákmányolásának megakadályozása céljából 8,5 eurós óránkénti minimálbért kell bevezetni az egész országban.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap