Menekülés a népirtás elől
2013. november 26. 14:46
Korábban
Jogtalan kitoloncolás
Hogy ez mennyire így van, arra Stern Samu, a Magyar Izraeliták Országos Irodájának elnöke már július 17-én – két nappal a kiszállítások megkezdése után – felhívta a belügyminiszter figyelmét: „A legújabb kiutasítási intézkedéseket Kárpátalján és Kelet-Magyarországban, főként pedig Máramaros-vármegyében kiterjesztik oly zsidó vallású egyénekre, akik egyrészt még nem is kerültek jogerősen kiutasítási eljárás alá, vagy akiket egyelőre csupán állampolgárságuknak okiratilag való igazolására szólítottak fel, de kiterjesztik más részt olyanokra, akiknek a magyar állampolgársága a fennálló rendelkezés értelmében valószínűsítve van, sőt akik sok esetben állampolgársági bizonyítvánnyal rendelkeznek.”
Stern Samu azt is felpanaszolta, hogy sok kiutasított a hatóságok lassú, vagy éppen önkényesen lassított eljárása, továbbá a belügyminisztériumi ügytorlódás következtében nem tudta megkapni és felmutatni már kérelmezett állampolgársági bizonyítványát. Stern Samu mindezek alapján kérte a belügyminisztert, hogy szólítsa fel nyomatékosan az alsó fokú hatóságokat: „A szóban forgó kormányrendelkezést ne foganatosítsák semmiképpen sem azok ellen, akik egyáltalán nem származnak sem Lengyelországból, sem Oroszországból, akik ellen továbbá egyáltalán jogerős kiutasítási határozat még nem hozatott, végül különösen semmiképpen se foganatosítsák azok ellen, akiknek magyar állampolgársága igazolva van, vagy igazolás alatt, illetve előtt áll.”
Egy másik, később keletkezett dokumentumból tudjuk, hogy csak az utóbbiaknak a száma több ezerre rúgott. Dr. Weiss Endre az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) elnöki tanácsának és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) végrehajtó bizottságának készített 1941. december 9-i jelentésében ugyanis arról számolt be, hogy a belügyminisztérium hozzájárult ahhoz, hogy Galíciába deportált mintegy százötven, magyar állampolgársággal bíró és körülbelül négyezer állampolgársági kérvényét már benyújtott egyént: „Ha és amennyiben vissza tudnak az országba jönni, úgy az internálási eljáráson kívül más konzekvencia nem fenyegeti, sőt lakóhelyükre való hazatérésük is lehető, rendőri felügyelet alá helyezés mellett.”
Ez nem jelentette azt, hogy az iratok birtokosai ekkor még életben voltak. A Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája a deportálások lezárulta után megvizsgált 10653 esetet, és arra a következtetésre jutott, hogy 170 esetben magyar állampolgársági bizonyítvánnyal rendelkező személyt deportáltak, 3490 esetben pedig olyanokat is, akik szabályszerűen kérelmezték annak kiadását. Az a fenti jelentésben olvasható minisztériumi biztatás pedig, hogy több ezer személy az internálási eljárás után végső soron otthonába visszatérhet, párosulva azzal a kitétellel,hogy „ha és amennyiben vissza tudnak az országba jönni”, önmagában is a zsidó szervezetek cinikus megtévesztésének értékelhető. A fennmaradt dokumentumokban kivétel nélkül az eltávolítottak visszatérésének megakadályozásáról esik szó, visszaengedésük fel sem merült. A minisztériumi állásfoglalás annak is bizonyítéka, hogy hivatalosan elismerték, a deportálásnak volt lehetséges alternatívája: internálás Magyarország határain belül.
Gellért Ádám és Gellért János teljes cikke a Betekintő 2013/3. számában található
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap