Kárpátalja, a többször gazdát cserélt térség
2014. március 25. 10:08 Németh Máté
Az elmúlt hónapok hazánktól keletre végbemenő eseményei fokozott készültségben tartják Európa országait, Oroszországot, illetve az Egyesült Államokat. Az Ukrajnában történő, nyugat-kelet orientáció kapcsán kibontakozó belviszályok, a krími válság, Oroszország nyomásgyakorlása és az erre adott európai reakciók következtében szomszédunk kritikus, bizonytalan kimenetelű sodrásba került. A válság keretein belül emlegetnek államcsődöt, a Krím már elszakadt, sőt az orosz duma alelnöke a minap Ukrajna felosztását javasolta. A helyzet sok vonatkozásban bennünket, magyarokat is érint, különösen annak tudatában, hogy az Ukrajna nyugati részén fekvő Kárpátalja - amely korábban mintegy ezer évig Magyarország része volt - 1991 óta az ukrán állam közigazgatási egysége, megközelítőleg 150 ezer magyarral együtt. A régió 20. századi története, hogy mikor melyik országhoz, birodalomhoz tartozott éppen, meglehetősen változatosan alakult.
Korábban
Kárpátalja ezeréves magyar története
Kárpátalja területe a magyar királyság megalakulása óta a magyar állam részét képezte egészen 1918-ig. A terület az Árpád-házi királyok uralkodása során feltehetőleg a dukátus (a trónörökös kormányzása alatt álló terület), vagyis a hercegség része volt, amely az ország egyharmadát jelentette. Ennek megszüntetése után - Könyves Kálmán uralkodása alatt - a térség ismét a király tulajdonát képezte, majd az utolsó Árpádok idején meggyengülő királyi hatalmat kihasználva az ország tartományurai mind több vármegyét kezdtek birtokba venni. Az ország északkeleti régióját, benne Kárpátalját az Abák családja foglalta el. Fennhatóságuk itt egészen addig tartott, amíg Károly Róbert le nem győzte őket az 1312-es rozgonyi csatában és újra királyi tulajdonba nem vette a területet.
Komoly változások Kárpátalja tekintetében a 16. században történtek, a török hódítás következtében ugyanis három részre szakadt Magyarország. Létrejött az ország északi és nyugati sávjában a Királyi Magyarország, ennek szomszédságában az ország középső részén a Hódoltság, illetve keleten az Erdélyi Fejedelemség. A térség a Magyar Királysághoz és ezzel a Habsburg Birodalomhoz tartozott, de a harmincéves háború alatt (1618-1648) Bethlen Gábor erdélyi fejedelem sikereinek eredményeként megkapott II. Ferdinánd német-római császártól hét felső-magyarországi vármegyét, amelybe beletartozott Kárpátalja is. Bethlen halála után a területet az erdélyi trónon őt követő I. Rákóczi Györgynek is sikerült megtartania, majd az ő halálát követően ismét a Habsburgoké lett a Magyar Királyság részeként, amiben egészen 1918-ig nem is történt változás.
Mindez idő alatt a régió a magyar történelem számos jelentős eseményének vált helyszínévé. A hagyomány szerint Árpád vezér a Vereckei-hágón át vezette a honfoglaló magyarokat a Kárpát-medencébe, és 1241-ben Batu kán ugyanitt, az akkor Orosz-kapunak nevezett átjárón keresztül támadta meg az országot tatár seregével. Kárpátalja egy része (Ung, Ugocsa és Bereg) a 17. században Thököly Imre fejedelemségének részét képezte, akinek felesége, Zrínyi Ilona, „Európa legbátrabb asszonya” Munkács várát évekig védte az ostromló Habsburg csapatoktól.
A török uralom alól felszabaduló országban a Habsburg Birodalom igyekezett az önállóságot szűkre szabni, így Kárpátalja a függetlenségért vívott Rákóczi szabadságharc bölcsője lett. Az itt élők az 1848-49-es szabadságharcból is kivették részüket, együtt az itteni, a magyarokkal szimpatizáló és a területen már az Árpádok alatt megjelenő ruszinokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap