Piramis a Gellért-hegyen, Horthy felhőkarcolói a Duna-parton - avagy mi nem épült meg Budapesten?
2014. október 2. 10:33
Korábban
Piramis a Gellért-hegyen?
A Gellért-hegy tövében araszoltunk a kellemes vasárnapi dugóban, amikor túravezetőnk a történelmünk folyamán mindig is szakrális jelentőséggel bíró magaslatra tervezett építészeti remekművekről kezdett el beszélni. 1814-ben merült fel először, hogy nemzeti panteont építsenek a hegy tetejére, Széchenyi 1841-ben pedig egy nekropoliszt képzelt el a csúcson, ahol az elhunyt királyok és nemzeti hősök maradványai előtt lehetett volna leróni kegyeletünket. Az elképzelések azonban nem valósultak meg, 1852-ben pedig az osztrákok felépítették a ma is látható Citadella épületét. A kiegyezés után többféle terv is született Széchenyi ötlete nyomán, azonban 1885-ben végül hivatalosan is a Kerepesi temető lett nagyjaink Nemzeti Panteonja, a hegyre pedig csak néhány facsemete került.
Gigantikus piramis
1892-ben egy Csipkerózsika-palotát álmodtak a hegytetőre (az ötlet végül a Városligetben valósult meg, ebből lett a Vajdahunyad vára), 1896-ban pedig egy, az aláírásának olvashatatlansága miatt ma már ismeretlen szerző igencsak naiv és megvalósíthatatlan tervvel akart beállítani Wekerle Sándor miniszterelnökhöz. Egy ezer méter magas, tízemeletes piramist képzelt el a Gellért-hegy helyén, amely szintenként egy-egy évszázadot mutatott volna be a magyarság történetéből. A gigantikus gúla azonkívül, hogy hétszer olyan magas lett volna, mint a Kheopsz-piramis, ma is a világ legmagasabb épülete lenne, s az építése a korabeli éves GDP 20-60 százalékát emésztette volna fel.
Hungária istennő és az "Akropolisz"
Valamivel reálisabb elképzelés volt az az 1893-as javaslat, amelyben Hungária istennőjét helyezték a Gellért-hegy tetejére. A 130 méter magas, világítótoronyként is funkcionáló alkotás mögé egy "Akropoliszt" álmodott meg a javaslattevő. Azonban Jamrik Levente szerint méretes volta miatt a szobor valószínűleg beomlott volna a Dunába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap