Aki megtalálta a boldogság forrását: Csíkszentmihályi Mihály
2023. szeptember 29. 18:07 Múlt-kor
Hogyan lehet elérni, hogy az emberek boldogan élhessék a mindennapjaikat? Az emberiség több ezer éve keresi e kérdésre a választ, és bár számtalan megoldási javaslat született, a tudomány segítségével elsőként egy magyar származású amerikai pszichológus professzor, Csíkszentmihályi Mihály igyekezett megválaszolni a kérdést. A tudós 89 éve, 1934. szeptember 29-én született.
Fiuméből Amerikába
A tudós édesapja, az 1931 és 1944 között a fiumei konzuli tisztséget ellátó Csíkszentmihályi Alfréd a második világháború alatt – olykor a belügyminisztérium utasításait figyelmen kívül hagyva – segédkezett a visszahonosításért folyamodó magyar zsidók kérelmeinek az elbírálásában.
A család a háborút követően rövid magyarországi kitérő után Rómában telepedett le, majd az egy ideig az édesapja által nyitott Piccolo Budapest nevű étteremben pincérként tevékenykedő fiatalember – akit már ekkor is az érdekelte, hogyan tudnak a háború által kisemmizett emberek mégis boldogan élni – 1956-ban az USA-ban próbált szerencsét.
A „flow” keresése
Néhány évvel később a pszichológusi képzettséget szerző Csíkszentmihályi a munkatársaival együtt több mint nyolcezer, kreativitást igénylő szakmát űző emberrel készített interjú segítségével megalkotta a „flow” fogalmát.
Ennek lényege – leegyszerűsítve –, hogy az ember akkor lehet boldog, ha teljesen feloldódik egy tevékenységben.
Az 1990-es évekre világhírnévre szert tett professzor segítségét polgárháborúból kikecmergő országok is kérték, s elmélete az üzleti élet vezetőinek körében is rendkívüli népszerűségnek örvend. Ismert, hogy Tony Blair angol miniszterelnök is utasította tanácsadóit, hogy olvassák el az „áramlatról” szóló könyvet.
Csíkszentmihályi Mihály 87 éves korában, 2021. október 20-án hunyt el kaliforniai otthonában szívroham következtében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap