Arcok a múltból – maja stukkómaszkokat mutattak be a nyilvánosságnak
2022. november 29. 15:50 Múlt-kor
A mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) régészei a prekolumbián Toniná városából származó maja stukkómaszkokat mutattak be.
Korábban
Toniná városát, amelynek neve celtál nyelven „kőházat” jelent, a klasszikus maja kor szövegei még Popo („fehér”) néven emlegették. A város a tengerszint fölött 8-900 méterrel fekszik a dél-mexikói Chiapas-felföldön, alig hatvan kilométernyire a rivális maja várostól, Palenque-tól (B’aakal).
A két város között elszórtan bár, de több alkalommal tört ki viszály, míg végül Toniná vált a nyugati maja területek domináns településévé.
Toniná először a korai klasszikus maja korban népesült be, de igazán jelentőssé az érett klasszikus korban, az i. sz. 6. és 9. századok között vált. A városban egy központi emelvény fölé emelkedő teraszokon álló templompiramisok, számos labdapálya, palota, valamint több mint 100 faragott emlékmű áll.
A klasszikus kor végén lezajló összeomlás idején Toniná az utolsó, legtovább fennmaradó városok egyike volt. Egy emlékmű alapján egy ismeretlen nevű uralkodó még i. sz. 904-ben is a város trónján ült.
2013-ban a Toninában zajló ásatások számos stukkóból készült maja maszkot, illetve szobrokat és más képmásokat hoztak felszínre.
A leleteket Toninában helyezték el és őrizték meg, a mostani bejelentés pedig a tanulmányozásuk hosszas időszaka után következett. Az INAH kutatói i. sz. 650 és 700 közé teszik a maszkok készítésének idejét, és álláspontjuk szerint témáikban az alvilágra, a földre és az égre utalnak.
INAH / Silvia Vázquez
Hasonló maszk került elő ugyanitt 2018-ban a Nap Templomából, amely az alvilág urát ábrázolja; a hasonló képmások alsó állkapcsa gyakran hiányzik, jelezve, hogy az ábrázolt alak halott.
Yadeun Angulo régész reméli, hogy a maszkokat alkalmuk lesz ideiglenes kiállításokon bemutatni az isteneket ábrázoló szobrokkal együtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05