Árpád-házi hercegnő térítette kereszténységre Skócia vad lakóit
2023. november 16. 09:50 Múlt-kor
A katolikus egyház november 16-án tartja Skócia védőszentjének, a magyar származású Szent Margitnak az ünnepét. Bár családjának pontos eredete nem teljesen tisztázott, az biztos, hogy III. Malcolm király feleségeként óriási szerepe volt a római katolikus liturgián nyugvó keresztény vallás skóciai terjesztésében. A skótok által a mai napig mélyen tisztelt királyné életéről összegyűjtöttünk 10 tényt és érdekességet.
Korábban
1. Margit édesapja, Száműzött Eduárd kalandos módon került Magyarországra: II. Edmund király gyermekeként hazája dán megszállását követően kellett elhagynia a szigeteket. A száműzetés parancsa szerint a csecsemő trónörököst meg kellett volna gyilkolni, ám kiterjedt dinasztikus kapcsolatainak köszönhetően sikerrel mentették meg a korai haláltól. Előbb Kijevbe, onnan pedig a Magyar Királyság területére került.
2. Száműzött Eduárd Magyarországon érte el a férfikort, és itt is házasodott meg: felesége Árpád-házi Ágota lett, aki egyes források szerint Istvánnak és Gizellának volt a lánya. Házasságukból három gyermek született, köztük a későbbi Szent Margit, aki 1045 körül jött a világra valahol a Mecsek hegységben, vélhetően a mai Mecseknádasd közelében.
3. III. (Hitvalló) Eduárd, mihelyt tudomást szerzett arról, hogy Száműzött Eduárd életben van, hazahívta Angliába, hogy elfoglalhassa az őt megillető trónt, ám a szerencse nem volt kegyes hozzá: amikor 1057-ben rég nem látott hazája partjára lépett, két nappal később váratlanul elhunyt.
4. Skóciai Margit testvéreivel és édesanyjával Hódító Vilmos hastingsi győzelme és politikai hatalmának megszilárdítása után menekült el Angliából. A hagyomány szerint egy hirtelen támadt tengeri vihar a véletlen folytán sodorta őket éppen Skócia partjaihoz.
5. Margit az 1058 óta Skócia trónján ülő III. Malcolm felesége lett 1069-ben. Az angolszász források két ragadványnevet tulajdonítanak a királynak: Canmore, azaz Nagy Főnök és Longneck, azaz Hosszúnyakú. Malcolm 35 évig ült országa trónján, amely – ismerve a korszak bel- és külpolitikai viszonyait – igen hosszúnak mondható.
6. Az Árpád-házból származó királynő egyre inkább részt vett Skócia vezetésében és egyre nagyobb hatással volt férjére is. Egyik életrajzírója szerint: „Malcolm a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességében és jámborságában. Hatására a király elhagyta vad szokásait. Egész környezete megváltozott; előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek.”
7. A skót királyi házaspárnak összesen nyolc gyermeke – hat fiú és két lány – született, akik közül hárman, Sándor, Dávid és Edgár később Skócia koronás fői, Edit nevű lánya pedig I. Henrik feleségeként angol királyné lett.
Nicolas de Largillière (1656-1746) skóciai szent Margitot ábrázoló festménye
8. Margit királynénak óriási szerepe volt a kereszténység skóciai megerősödésében és megszilárdulásában, a katolikus egyház önzetlen pártfogójaként a változásoknak ő maga járt az élén. Segítette a szegényeket és a betegeket, a rászorulóknak iskolát nyitott, templomokat és kolostorokat építtetett, és ő alapította az Európa-szerte híres dunfermline-i apátságot is.
9. A skótok által rajongásig szeretett királyné 1093. november 16-án hunyt el, néhány nappal azt követően, hogy Malcolm és legidősebb fia, Eduárd elesett az angolok elleni alnwicki csatában. Edinburgh közelében, a férje által alapított templomban temették el. Évszázadokkal később, a reformáció idején Margit és Malcolm földi maradványait Spanyolországba menekítették, de napjainkban ismét az általa alapított dunfermline-i bencés rendi kolostorban nyugszik férjével együtt.
10. Margit 1261-es szentté avatásához egy legenda fűződik: amikor a maradványait szállító menet Malcolm király sírja előtt haladt el, az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni, egyszerűen megálltak. Egy öregember tanácsára kiemelték Malcolm csontjait is, és Margit mellé helyezték azokat. Ezt követően a menet folytathatta útját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap