Az FBI-t is bevetette John Lennon ellen a fiatal szavazóktól rettegő Nixon elnök
2023. augusztus 4. 11:18 Múlt-kor
Korábban
Nemkívánatos bevándorló
A Bevándorlási és Honosítási Szolgálat végül valóban elkezdte a kiutasítási eljárást. Ahhoz, hogy ez minél sikeresebb legyen, az FBI-nak egy megfelelő ügyet kellett felépítenie, amely a bíróság előtt is megáll, és amely indokolhatóvá teszi a kiutasítást.
Először azzal próbálkoztak, hogy Lennont 1968-ban Nagy-Britanniában megvádolták kannabisz birtoklásával. J. Edgar Hoover FBI-igazgató egy feljegyzést küldött a Miami FBI-irodának, amelyben megjegyezte, hogy a kiutasítás esélye megnő, ha Lennont letartóztatják kábítószerbirtoklás vádjával.
John Lennon és Yoko Ono egy, a vietnámi békével foglalkozó konferencián a kanadai Montréalban 1969-ben. Lennon egy „zsák nevetést” tart a kezében, melynek kinyitásakor nevetést játszott le a benne lévő apró magnó, míg Ono az akkori „A háborúnak vége – ha akarod” kampányának egy plakátját mutatja fel
Leon Wildes egy interjúban elmesélte, hogy az FBI olykor látványosan követte Lennont és Onót, akárhová mentek. Feltűnt neki például két férfi, aki végtelenül hosszú ideig szereltek egy biciklit az utca túloldalán.
Ugyanezek az alakok pedig bárhová követték Lennonékat, ha kocsival mentek valahová, feltűntek a nyomukban.
Ez az erődemonstrációnak is beillő módszer elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a sztárpár azt érezze, folyamatosan figyelik őket.
A kábítószerbirtoklás mellett a másik ügy, amelyet megpróbáltak felépíteni a bíróság előtt, a rémhírterjesztés volt. J. Edgar Hoover utálta a szélsőbaloldaliakat és tudott arról, hogy Lennon szimpatizált a brit trockistákkal, legalábbis egy általa láttamoztatott feljegyzés erre utal.
Nixon viszont Hooverrel ellentétben nem kívánt személyesen belebonyolódni ebbe az ügybe, mindössze a kabinetfőnökét, H. R. Haldermant kérte meg arra, hogy a kampány ideje alatt kövesse a fejleményeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05