2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az FBI-t is bevetette John Lennon ellen a fiatal szavazóktól rettegő Nixon elnök

2023. augusztus 4. 11:18 Múlt-kor

Az elnök diadala

A Bevándorlási és Honosítási Szolgálat 1972 márciusában megtagadta, hogy meghosszabbítsák Lennonék vízumát, és elrendelte a kitoloncolási eljárás megkezdését. Mivel az egykori Beatles-tag nem rendelkezett különösebb jogi hatalommal, elsősorban arra törekedtek, hogy az ismertségét növeljék.

1972 februárjában például egy hétig ők töltötték be a híres The Mike Douglas Show házigazdai szerepét. Emellett pedig számtalan rajongó foglalt állást Lennon mellett, tiltakoztak az FBI tevékenysége és a Bevándorlási és Honosítási Szolgálat döntése ellen.

A Plastic Ono Band 1972-es albuma, a Some Time in New York úgy jelent meg, hogy egy petíciót csatoltak hozzá, amelyet a vásárlók kitölthettek és elküldhettek utóbbi szervezetnek. Olyan híres emberek is kiálltak Lennonék mellett, mint Bob Dylan, aki egy nyílt levélben fogalmazta meg, hogy a párosnak maradnia kellene.

Ám a különböző kormányzati intézkedések, párosítva a megfigyelésekkel, tulajdonképpen célt értek, mivel Lennon 1972 májusában nyilvánosan bejelentette, hogy a republikánus konvenció idejére felfüggeszti a részvételét a különböző tiltakozásokon.

A republikánusoknak ugyanis az volt a félelme, hogy a zenész „követi” a rendezvényeiket, vagy párhuzamosan ugyanoda hirdet meg nagyszabású koncerteket vagy sajtóeseményeket, hogy ezzel elvonja a figyelmet a párt kampányától.

1972. november 7-én Richard Nixon megnyerte a választásokat, ráadásul az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb arányú győzelmét aratta.

Bár a demokrata párti ellenfele, George McGovern szimpatizált Lennonék békepárti eszméivel, ezeket Nixon csapata sikeresen fordította ellene, és úgy állította be a jelöltet, mint aki szimpatizál a szélsőbaloldali eszmékkel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár