Az ismeretlen Indiában szenvedte el legnagyobb veszteségeit Nagy Sándor
2022. október 17. 18:02 Múlt-kor
Az ókori világ kétségkívül egyik legnagyobb alakja nem más volt, mint Nagy Sándor. Többször is nevezték világhódítónak, hiszen az ókori európaiak által ismert földrajzi keretet tágította a lehetséges határáig. A perzsák legyőzése már önmagában rendkívüli tett volt, hiszen soha nem látott nagyságúra növelte a birodalmát, de igazi világhódítóvá akkor vált, amikor elhatározta, hogy a hadseregét a távoli India vidéke felé fordítja.
Korábban
Örökösből hódító
Nagy Sándor (336 – 323) kétségtelenül szerencsés volt abban az értelemben, hogy apjától, II. Philipposztól egy jól szervezett államot örökölt.
Már apja idején komoly feladatokat kapott mind a kormányzásban, mind pedig a háborús helyzetekben. Utóbbiak közül is kiemelkedik a görög városállamok ellen vívott khairóneai csata Kr. e. 338-ban.
Ez a háttér és tapasztalat tette lehetővé számára azt, hogy egy évekig tartó hadjáratban legyőzze az Óperzsa Birodalmát. III. Dareiosz perzsa uralkodó (336 – 330) elesett a harcok során, ám ez korántsem jelentette a háborúinak a végét.
Sándor először Bésszoszt üldözte, aki megölette III. Dareioszt, majd Artaxerxész néven Perzsia uralkodójának nyilvánította magát. Egyre keletebbre és egyre északabbra üldözte, egészen Szogdianéba, amely jelentős részben a mai Tádzsikisztán területén található.
Nagy Sándor és III. Dareiosz perzsa király harca egy középkori perzsa illusztráción
Ám a Besszoszt kiadó Szpitamenész fellázadt Nagy Sándor ellen, miután úgy találta, hogy a makedón uralom semmivel sem jobb a perzsánál.
Szpitamenész azonban nem húzta sokkal tovább, mint elődje, és a vereségeket követően meggyilkolták, a fejét pedig elküldték Nagy Sándornak.
Kr. e. 327-ben úgy tűnt, hogy a perzsa tartományokkal minden rendben van, feleségül vette Roxanét, egy baktriai előkelő lányát, majd a figyelmét India felé fordította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap