Péter és Pál napja
2005. június 29. 10:00
Az első pápa és a nemzetek apostola közös ünnepe a kereszténység gyökereire emlékeztet - egyben ezen a napon kezdődik az aratás is
Korábban
Szent Pál
Előkelő zsidó családban született a Benjamin törzsből, akiktől a római polgárság jogát is örökölte, s így a Saul mellett már születésekor megkapta a latin Paulus nevet is. A Jézus Krisztusban hívők ellensége volt, mígnem 37-38-ban Damaszkuszba menvén az odamenekült keresztényekért, az úton megjelent neki az Üdvözítő, és a városba érve megtért, s megkeresztelkedett. (Ennek ünnepe a Pál fordulása január 25.) Ezután csak a Paulus nevet használta. Nagy jártasságot szerzett a görög irodalomban és a tudományokban, így az apostolok és tanítványok közül kiemelkedett műveltségével.
Előbb bizonyos időt töltött igehirdetőként, talán remeteként valahol a szíriai sivatagban, s térített Szíriában, szülőföldjén, Kilikiában. Három apostoli útján bejárta Ciprust, Kis-Ázsiát, Makedóniát, Görögországot, megfordult Korinthoszban. 58 körül Jeruzsálembe ment, ahol elfogták és Cezareába, majd két évi fogság után Rómába vitték, ahonnan legtöbb apostoli levelét írta. 66-ban Rómában újból börtönbe vetették, s a következő évben június kilencedikénaz ostiai úton, az Aquae Salviae nevű helyen lefejezték. Pál 14 levele az Újszövetségben olvasható. A görög és latin nyelvűek közt végzett sikeres munkája nyomán Pált gyakran nevezik a "pogányok apostolá"-nak.
Temetkezési helyének a San Paolo Fuori le Mure római bazilikát tartják, ahol tavaly vatikáni régészek megtalálták a sírját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap