2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Péter és Pál napja

2005. június 29. 10:00

Szent Péter

Szent Péter Betszaidában (Genezáret tava mellett) született, eredeti neve Simon volt. Bátyjával, Andrással halászattal foglalkozott a galileai-tengeren. Jézus első követői és tanítványai közé tartozott (a csodálatos halfogás után csatlakozott hozzá). Végül apostol lett, akiknek sorában az első helyen állt ő az apostolok fejedelme, az az erős kőszikla, melyre Krisztus egyházát építette, ő kapta a mennyország kulcsait, őrá bízta a hívek és az apostolok igazgatását.

Ő alapította meg az első keresztény hitközösséget, és elsőként hirdette az igét. Térített, szervezett Antiokhiában, Jeruzsálemben Rómában, Ázsiában, Galatiában, Kappadókiában, Dél- és Észak-Itáliában, Szardínián és Szicíliában. A Néró római császár uralkodása alatt kitört az első keresztényüldözés alatt Péter is kereszthalállal halt meg 67 körül, de kérelmére fejjel lefelé, mert nem találta méltónak magát arra, hogy mesteréhez hasonlóan szenvedjen.

Relikviái a róla elnevezett bazilika főoltára alatt lehetnek Rómában - és ezt ásatásokkal is igazolták. Korai időktől fogva az apostolok fejedelmeként említik. A pápák és a halászok védőszentje.

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár