A háborús áldozatok döntő többsége gyermek
2005. november 30. 11:01
Az első világháború tíz áldozatából egy volt a civil, míg mára ugyanez a szám kilencre emelkedett. A mai háborús áldozatok döntő többsége gyermek.
Korábban
A nyugati világ felelőssége
Peter W. Singer külpolitikai szakértő azokat a tényezőket vizsgálja, amelyek lehetővé teszik, hogy a felkelő, lázadó jellegű harci feladatokba gyerekeket vonjanak be. Legújabb könyve (Children at War) számos megdöbbentő adattal szolgál a témában. Singer szerint az erőszakos cselekedetek végrehajtására kényszerített gyerekek némelyike a 6. életévét sem éri el. A világban jelenleg zajló mintegy ötven konfliktus háromnegyedében kiskorúak is részt vesznek. Például a Sierra Leonei Forradalmi Egyesült Front egykori harcosainak 80%-át (!) a 7-14 éves korosztály adta. Az elhúzódó libériai belviszály esetében pedig mintegy húszezer gyerekről jelentették, hogy részt vett az öldöklésben. Földünkön - a szerző becslése szerint - ma 300 ezerre tehető a gyerekkatonák száma.
Az alkalmazásukat alátámasztó érvek félelmetesek: olcsók, sokan vannak, így biztosított az állandó utánpótlásuk, élethelyzetükből adódóan könnyű megszöktetni, majd kiképezni őket, hogy végül bekábítószerezve és erőszakkal átitatva a legvakmerőbb attrocitásokat hajtsák végre.
A gyerekek többségét árvaházakból és menekülttáborokból sorozzák, de sokan a lakóhelyükként szolgáló nyomornegyedet, az AIDS-et és az éhínséget cserélik le a "szebb jövő", de legalábbis a hasznosság érzése miatt.
A tanulmány egyik megrázó fejezete szerint a toborzottak harmadát jelentő lányok a felnőtt katonák szexuális vágyainak állandó kiszolgáltatottjai. Ez a szörnyű élmény is hozzájárul ahhoz, hogy később még a fiúknál is fogékonyabbak lesznek a brutalitásra.
A fiatalok mindenre elszánt öngyilkos-merénylőkké cseperednek a háborúban eltöltött évek során, akik gyakran nyugati "kollégáiknál" is felkészültebb harcosok. Generációjuk semmit nem ismer a törvénytelenségen és az erőszakon kívül. A háborús konflikusok végére nem sok esélyük marad a normális életre. Tanulatlanságukon a képzőhelyek hiánya miatt az állam utólag sem tud segíteni, és sokszor haza se mehetnek. Általában azért, mert a harcokban az otthonuk is megsemmisült, de az is előfordul, hogy már nem szívesen látják őket viszont. Marad tehát az utca és a drog, vagy a csatlakozás egy következő bandához.
A megoldás első lépése az amerikai könnyűfegyver kereskedelem radikális csökkentése. Hiszen hiába a számos nemzetközi konferencia, egyeztetés és tárgyalás, ha a háborúk legfontosabb eszköze, a fegyver bármikor elérhető. A nyugati világ felelőssége, hogy ezek a helyek a terrorizmus melegágyai lettek - vonja le a következtetést Caroline Moorehead, a New York Review of Books decemberi számában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.