Iskolai tantárgy lesz a hazafiság Japánban
2006. december 19. 16:00
A japán szenátus pénteken a hazafiság iskolai oktatásának bevezetéséről hozott határozatot, az oktatási reform ezzel egy 1945 óta tabutémának számító feladatkörrel bővült ki.
Korábban
A képviselőház november 16-án fogadta el az új szöveget, amely az 1945 és 1952 közti amerikai megszállás alatt kihirdetett oktatási kerettörvényt újítja meg.
Abe Sindzo japán miniszterelnök belpolitikai intézkedései közt különösen nagy hangsúlyt fektet az oktatás reformjára, illetve azon belül a hazafiság oktatásának kérdésére. Az új japán oktatási törvény definíciója szerint a hazafiság `a hagyományok és a kultúra tiszteletét, illetve a (japán) felemelkedéshez, valamint a nemzetközi békéhez és fejlődéshez hozzájáruló japán nemzet és föld iránti szeretetet` jelenti.
A nankingi mészárlás ellen is tiltakoztak |
Japán és szomszédai a mai napig a birodalmi örökség árnyékában próbálják feldolgozni a múltat. Az új oktatási reform mellett nbemrég arról is beszámoltunki, hogy közös bizottság szerkeszti a japán-kínai történelemkönyvet.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.