Hunyadi Mátyás lett 2006 legnagyobb magyarja
2007. január 24. 13:15
Tizennégy héten át kerestük, hogy olvasóink szerint kik a legtöbb érdemet szerzett egyéniségek a magyar múltban. A játék során több ezer szavazat érkezett, és végül nyertest hirdethettünk minden kategóriában.
Korábban
Szeptember 11-től hétről-hétre, 13 fordulón keresztül kerestük az olvasóink számára leginkább figyelemreméltó magyar történelmi személyeket, illetve akiknek érdemeit olvasóink közül a legtöbben elismerik. A választásban már előre segítséget nyújtottunk, azaz minden héten tíz, a magyar történelemben főszereplővé vált személyt mutattunk be, akikre aztán - visszamenőleg is - december 11-ig lehetett szavazni. A 12 kategória győztesei közül pedig az utolsó fordulóban, a döntőben dőlt el, hogy kit tartanak számon a Múlt-kor olvasói a legkiemelkedőbb magyar történelmi személyiségként.
A végeredmény pedig a legkevésbé sem tekinthető meglepőnek: a Múlt-kor olvasói 2006-ban Mátyás királyt tekintették a magyar történelem legkiemelkedőbb személyiségének, akit saját jelöltünk, az ismeretlen katona követett, míg a dobogó harmadik fokára József Attila került. A negyedik helyre II. Rákóci Ferenc került, míg őt Szentgyörgyi Albert és Mindszenty József követték. A hetedik helyre holtversenyben Elisabeth Wittelsbach és Szent László állt fel, a nyolcadik Kossuth Lajos lett, a kilencedik hely ismét holtversenyt hozott Kőrösi Csoma Sándor és Hunyadi János között. Az utolsó helyen Papp Laci végzett.
Felmérésünk igazolja a korábbi közvéleménykutatásokat is, amelyek sorra Mátyás király népszerűségét bizonyítják. (Tény és való, hogy Puskás Öcsi felvétele biztos változtatott volna a lista összetételén, ám a játék kezdetekor a híres focista még életben volt, így szabályaink őt kizárták az indulók közül.)
Játékunk egyszeri és megismételhetetlen volt, olvasóinknak köszönjük a részvételt és a buzdítást.
A nyereményeket az összes fordulóban érvényes szavazatot leadók közül választottuk ki, őket emailben értesítjük:
1 db digitális fényképezőgép
Juhász Orsolya
3 db ingyenes, két személyre szóló belépő a Szépművészeti Múzeum 2007. évi időszaki kiállításaira a Szépművészeti Múzeum jóvoltából.
Lakatos Éva, Lovas László, Kardos Tímea
3 db 20.000 Ft-os könyvcsomag
Gáspár Csaba, Handl Attila, Tősér Anett
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap