Szakácskönyvek és ritka metszetek az árverések favoritjai
2007. április 2. 18:30
Ötszázharminc történeti, vallástörténeti, irodalmi munkát, folyóiratot és periodikát, kéziratot és szakkönyvet vittek kalapács alá a Honterus Antikvárium aukcióján.
Korábban
Ritka és különleges judaika Paul Weidner munkája, amelyben a keresztény és a zsidó hittételeket hasonlítja össze. A nyomtatvány hazai könyvészeti vonatkozása, hogy 1559-ben az egyik legelső nyomdász, Hoffhalter Rafael sajtója alól került ki, Bécsben. Emeli a könyv értékét, hogy iniciáléi Holbein metszetek után készültek. Ezért aztán nem volt sok érte a 120 ezerről 230 ezer forintra licitált ár sem. Ennél magasabb áron, 330 ezer forinton, csak II. Rudolf igen szép címerképű pergamen oklevele kelt el. A Wagner Kolozsvári Mihálynak nemességet adományozó címeres levél Prága várában kelt, 1603. február 4-én.
A Szatsvay Sándor által indított, majd (miután a francia forradalom iránti rokonszenve miatt eltiltották) az őt követő Decsy Sámuel szerkesztette egyik első magyar nyelvű sajtótermék, a Magyar Kurir is igazi unikum. Egy Ausztráliában élő magyar nemesi család leszármazottjaitól került az árverésre az újság ötödik évfolyamától, 1791-től, egészen 1798-ig szólóan, évenként több kötetbe összekötve. Egy-egy évfolyam kikiáltási ára 60-80 ezer forint között volt, ám valamennyi árát 120-150 ezer forintra verték fel.
Élénk verseny folyt a 18-19. századi szakácskönyvekért, a régi közigazgatási kiadványokért, korai térképekért és földrajzi sorozatokért, vadászati témájú kiadványokért. Jó áron talált gazdára Vámbéry Ármin levele, József főherceg cigány nyelvtana, egy Czuczor Gergely könyvtárából származó könyvjegyzék, és megadták az árát Takáts Sándor 14 kötetnyi művelődéstörténeti sorozatának is.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20