Marxista töriórák Venezuelában
2007. szeptember 25. 10:00
A venezuelai gyerekek hamarosan azt tanulhatják majd, hogy Kolumbusz Kristóf nem felfedező, hanem egy kegyetlen gyarmatosító volt, aki egyben a gyilkos járványokat is behurcolta a kontinensre.
Korábban
Az oktatási reform keretében a diákoknak már 11 éves koruktól marxista filozófiát oktatnak majd, és az átírt történelemkönyvekből pedig az derül majd ki, hogy a gyarmatosítás és a kapitalizmus a gonoszsággal egyenlő. A 2010-ben életbe lépő rendelkezések szerint sokkal határozottabb hangsúlyt kap a bennszülött őslakosok története és kultúrája, ahogy az Afrikából rabszolgaként behurcoltak és leszármazottaik története is.
Az új, "Bolívár Oktatási Rendszer" nevet viselő programcsomag azzal a céllal készül, hogy megalapozza az új nemzedékek szocialista szellemiségét - mondta el Chavez a reform kapcsán. Elmondása szerint "a kapitalista, és eurocentrikus gyarmati elképzeléseket emberi értékekkel kell majd felváltani".
A pedagógusok azonban egyáltalán nem lelkesednek az ötletért: Olga Ramos, a Civil Oktatási Szövetség elnöke szerint a Bolivár Rendszer azt akarja biztosítani, hogy Venezuela teljes oktatása Chavez elnök politikai ideológiája szerint folyjon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap