Mumifikálódott holttestek egy szlovén tömegsírban
2009. március 5. 09:09 MTI
Több száz mumifikálódott holttestre bukkantak egy szlovéniai bányában; a tömegsír titóista partizánok több mint ötven éve agyonlőtt áldozatait rejti - adta hírül kedd este a szlovén közszolgálati televízió.
Korábban
A középső országrészben, Lasko település közelében fedezték fel a holttesteket két aknában. Tavaly júniusban kezdték meg a tömegsír feltárását.
A kutatók elmondása szerint a holttesteket minden kétséget kizáróan közvetlenül a II. világháború után földelték el; 1945. május végén-június elején agyonlőtt emberek tetemeiről van szó, egyelőre nem lehet azonban megállapítani, pontosan kikről. A tömeggyilkosság egyedüli ismert tanúja - egy sofőr, aki a foglyokat annak idején a bányához fuvarozta - azt mondta, az áldozatok szlovének. Ennek ellenére nem lehet kizárni, hogy olyanok is akadnak köztük, akik a partizánok horvát nemzetiségű háborús ellenségei voltak.
A holttesteket hermetikusan elzárták a külvilágtól, ez lehet a magyarázata annak, hogy a legtöbb közülük konzerválódott. Hat réteg, többek között egy betonfal, egy kavicságy, agyagborítás és deszkafal választotta el a bánya mélyén lévő két aknát a bánya többi részétől. Ez az egyik legnagyobb a Szlovéniában eddig fellelt tömegsírok közül.
Szakértők szerint összesen nagyjából 600 kisebb-nagyobb tömegsír volt Szlovéniában, s ezek közül még nem mindegyiket tárták föl a rendszerváltozás óta eltelt húsz évben. A tömegsírokban a náci Németországgal együttműködők holttestei mellett a horvát fasiszta usztasa rezsim követőinek és a kommunista rendszer ideológiai ellenfeleinek a tetemei fekszenek, becslések szerint összesen akár 300 ezer emberé. Azoké, akiket a partizánok a II. világháború után néhány hét leforgása alatt gyorsított eljárásban kivégeztek.
Két éve Maribor mellett, autópálya-építés közben bukkantak egy óriási tömegsírra, amely szakértők szerint akár 15 ezer holttestet is rejthet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap