Ravasz vadász lehetett a Neander-völgyi

Gerrit Dusseldorp két régészeti helyszín leletanyaga alapján próbálta végigkövetni a Neander-völgyi emberek napi vadászportyáit, s azt, hogy milyen módszereket alkalmazták, hogy biztosítsák napi betevőt.

A holland tudós megállapítása szerint a Neander-völgyi emberek nagy csoportokban éltek, a zsákmány és az alkalmazott vadászati módszer kiválasztását a környezeti feltételek, valamint az élelemforrások "elérhetősége" szabták meg. A Neander-völgyi nem rettent meg még a legnagyobb, legveszélyesebb állatoktól sem, az orrszarvúak, bölények húsa ugyanúgy szerepelt "étlapján", mint a barnamedve, vagy más ragadozók.

Gerrit Dusseldorp kimutatta, hogy a meleg égövi erdőkben az emberős inkább magányos állatokra vadászott, ám a zordabb éghajlatú térségekben a csordákat vette célba. Annak ellenére, hogy a sztyeppén csoportban élő állatokon nehezebb rajtaütni, s egyes egyedeit izolálni, a Neander-völgyi embert vonzotta e bőséges élelemforrás. Az a tény, hogy a Homo neanderthalensis képes volt ilyen nehezen elejthető vadakat zsákmányolni, azt bizonyítja, hogy jó koordinációs és kommunikációs képességekkel rendelkezett.

Minden egyes állat esetében "költséghatékonysági" forgatókönyv létezett: azok a vadak, amelyeket nehezebb volt elejteni, több kalóriát biztosítottak, s jobb minőségű, vastagabb volt a bundájuk is. Mindent egybevetve a Neander-völgyi képzett, intelligens vadász volt. Mint Gerrit Dusseldorp rámutat, ideje elvetni azt a felfogást, miszerint a Homo neanderthalensis brutális izomagyú lény volt.

A Neander-völgyi ember mintegy 200-250 ezer éve jelent meg és körülbelül 28 000 évvel ezelőtt halt ki. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a modern emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen. Maradványaikat Nyugat-Eurázsia nagy részén megtalálták, az Ibériai-félszigettől egészen a mai Üzbegisztán keleti részéig. Északi elterjedésüknek a jégtakaró kiterjedése szabott határt, lakóhelyük legdélibb határa pedig a mai Palesztina területe volt.

Mivel a Neander-völgyiek főleg a pleisztocén jeges periódusaiban éltek, szervezetük alkalmazkodott a hideg éghajlathoz: ez elsősorban a mai emberénél valamivel alacsonyabb, de sokkal robusztusabb testfelépítést jelentett rövidebb végtagokkal, így minimalizálni tudták a hőveszteséget. A férfiak átlagosan 165 centiméteres, a nők pedig 155 centiméteres testmagasságot értek el.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
• A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
• Valóban nem ittak vizet a középkorban?
• Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
• Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
• Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?