Nem kell a turistáknak a Sasfészek
2009. május 25. 18:43 MTI
Nem érdekli a turistákat Adolf Hitler üdülője. A Berchtesgaden melletti Obersalzberg csúcsán álló korábbi Sasfészek helyén működő luxushotel kihasználtsága négy évvel a megnyitó után is alig éri el az 53 százalékot - számolt be róla a Süddeutsche Zeitung.
Korábban
A lap hétfői értesülései szerint az Intercontinental luxusszálló tavaly négymillió eurós veszteséggel zárt, amely a bajor tartományi bank számláját terheli. A bank ennek ellenére nem áll el a projekttől, egyelőre nem látják okát a tulajdonosi struktúra megváltoztatásának - mondta a pénzintézet egyik szóvivője.
A hírhedt Sasfészek 50 millió eurós újjáépítése már a 2005-ös megnyitó idején is heves vitákat váltott ki. A náci rezsimmel összeforrott bajorországi hegyvidéket a Hitler már 1933-as hatalomra jutása előtt is kedvelte, 1925-ben ott jegyezte le a Mein Kampf egyes részeit. A harmincas években aztán valóságos erődöt húztak fel a hegycsúcson.
1945. április 25-én brit csapatok bombázták Obersalzberget, a náci szállásokból mindössze romok maradtak. A festői hely a háború után hosszú évekig az amerikai csapatokat szolgálta üdülőhelyként, majd a tartományi vezetés úgy határozott: ideje eltörölni a kínos náci emlékeket, és luxushotel felállítása mellett döntöttek. A félig állami kézben lévő tartományi bank segítségével megvalósult beruházás után a szálló elsősorban konferenciák helyszíne, a szobaárak 200 és 400 euró között mozognak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap