A középkori lovagok kegyetlen élete és halála
2009. július 1. 12:41 The Daily Telegraph
Egy 620 éve eltemetett férfi maradványait fedeztek fel a régészek a stirlingi kastély padlózata alatt: a csontok alapján a középkori lovagok élete igencsak megterhelő és kegyetlen lehetett.
Korábban
A régészek szerint Robert Morley, egy 1388-as tornán elhunyt lovag maradványait fedezték fel a kápolna padlózata alatt. A lovagot a kastély királyi lakhelyéhez közeli kápolnába temették el, és egészen 1997-ig nyugodott ott, amikor 11 társával együtt kiásták a padlózat alól. A csontvázat azonban csak most, a legfejlettebb lézeres szkennelési vizsgálatokkal vették szemügyre tüzetesebben, és ennek során derült ki az is, hogy több a férfi fogát is elvesztette a küzdelmek során, vagy amikor leeshetett egy lóról.
A dátumot a csontok radiokarbonos vizsgálata is megerősítette, míg a részletesebb vizsgálatok szerint a lovag a 20-as évei közepén halhatott meg, míg testfelépítésére nézve egy nagyon izmos férfi lehetett, aki korábban nagyon sok és komoly sérülést szenvedhetett. Így például túlélte, hogy egy nyílhegy fúródott a mellkasába, míg a koponyáján talált forradások arra utalnak, hogy többször és súlyosan csaphatták fejbe egy fejszével. Végül egy kard hatolt be a koponyájába az orrán és állkapcsán keresztül: a szakértők szerint a lovag ekkor már a földön fekhetett, és felülről mérhették rá a halálos csapást.
A Historic Scotland megbízásából ásatásokat folytató Kirkdale Archeology vezetője, Gordon Ewart szerint a vizsgálatok során több meglepetés is érte őket. Először ugyanis azt hitték, hogy a lovag a nyílvesszőbe halt bele, ám mostanra biztos, hogy azt túlélhette, és a későbbi halálos csapás végzett vele. A kutatók a további vizsgálatok során Morley fogait veszik górcső alá, amelyekből kiderülhet, hogy a lovag honnan származott - ezt a fogakban lerakódott oxigénizotópok alapján állapítják meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20