Pákozdi emlékmű 1848-49 mártírjainak
2009. október 7. 10:34 MTI
Emlékművet - faragott emlékoszlopokat - állítottak 1848-49 mártírjai, az aradi vértanúk tiszteletére a pákozdi katonai emlékhelyen; az avatóünnepségen Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet, s Katona Tamás történész emlékezett a 160 évvel ezelőtti történelmi eseményekre.
Korábban
A Csibi László fafaragó által készített emlékoszlopokon Világhi Árpád szobrászművész 13 aradi vértanúról készített domborműve őrzi a szabadságharc mártírjainak emlékét.
A katonai tiszteletadással megtartott avatóünnepségen előbb Katona Tamás történész idézte fel a 160 évvel ezelőtti történelmi eseményeket. Mint mondta, ami a szabadságharc vérbefojtását követően Magyarországon történt, az a császári, királyi hadsereg történetében példa nélküli, ostoba és kegyetlen megtorlás volt. Emlékeztetett rá, hogy a szabadságküzdelem mögött olyan nemzeti egység állt, amit nem megrendeltek, hanem magától alakult ki. Hozzátette: a szabadságküzdelem nem elbukott, azt az orosz katonai túlerő fojtotta meg.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a magyar történelem és a Magyar Honvédség 1849. október 6-án kötött egymással szövetséget, 1848-49 teremtette meg azt a különleges kapcsolatot a haza, a nemzet és a honvédség között, amely örökre megmarad Magyarországon. A történelemnek ez az időszaka, amely példás nemzeti egységet teremtett, örökre a nemzeti tudat része és fundamentuma marad - mondta Szekeres Imre.
Szavai szerint az a Magyar Honvédség, amely ma szolgálja a hazát, méltó örököse 1848-49-nek. Katonái úgy emlékeznek a 13 kivégzett tábornokra, hogy teljesítik kötelezettségeiket. Úgy emlékeznek, hogy tudással, képességekkel nem csak itthon, hanem a világ számos részén megmutatják azt a katonai hitvallást, amelyet a Magyar Honvédség magáénak vall. "Büszke vagyok rá, hogy ezt a teljesítményt nem csak a múltban, hanem ma is megmutatja a Magyar Honvédség" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a katonai eskü szövegének az a része, amely úgy szól, hogy "életem feláldozásával is", a 13 tábornoktól ered, hiszen az ő esetükben egy volt a tábornoki, tiszti, katonai hitvallás és a nemzeti hűség - mondta Szekeres Imre.
Az ünnepi szónoklat elhangzása után az emlékművet megáldották a történelmi egyházak képviselői, majd az ünnepség résztvevői elhelyezték az emlékezés virágait, koszorúit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- 17:41
- 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05