Chagall és a Biblia
2009. december 7. 15:48 MTI
Marc Chagall több, mint száz litográfiáját láthatják az érdeklődők a debreceni Kölcsey Központban; a bibliai témákkal kiemelten foglalkozó, öt állomásos utazó tárlat utolsó helyszíne lesz a cívisváros - tájékoztatott Pászti Ágnes, a kiállítás sajtófőnöke.
Korábban
Az orosz származású francia Chagall összesen 112 művét bemutató tárlat eddig ebben a formában még nem volt látható: a művek mintegy fele bibliai témákat dolgoz fel - ezek a motívumok sorsdöntők voltak életében és művészetében -, másik fele pedig a művész által hőn szeretett Párizsba és a cirkuszok világába kalauzol.
A 20. század egyik legsikeresebb és legkedveltebb művésze költészettel, humorral és varázslattal teli, egyedülálló világot teremtett alkotásain keresztül. A szürrealistákra és az expresszionistákra is nagy hatást gyakorolt művész alkotásai 1956 és 1960 között keletkeztek. A képeket egy német magángyűjtő adta kölcsön a Békéscsabát, Kecskemétet, Szegedet, Szolnokot és Debrecent érintő utazó kiállításra.
Pászti Ágnes elmondta: az első három helyszínen mintegy 7 ezren látták Chagall alkotásait, a debreceni tárlat lezárultával pedig ez a szám 10-13 ezer körül lesz várható. Hangsúlyozta, hogy az összesen 100 millió forint biztosítási értékű kiállítás-sorozatra érkezett képeket teljes egészében egy hazai tulajdonú gyógyszertár hálózat hozta Magyarországra saját költségén, egy itthon egyedülálló kezdeményezéssel. A cég patikáiban a vásárlók ugyanis pontokat kaptak, amiket a tárlat belépőire válthattak.
A tárlat december 20-ig lesz látható a Kölcsey Központ, Bényi Árpád Kiállítótermében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap