Filmre viszik Artúr király legendáját
2010. március 11. 17:39 MTI
Sherlock Holmes után újabb klasszikus figurához nyúl Guy Ritchie: arra készül, hogy filmre vigye Artúr király és a kerekasztal lovagjainak legendáját.
Korábban
A brit rendező a modern közönség igényeihez szabná az alkotást, amelynek forgatókönyvírója a Trainspotting című film révén ismert John Hodge. Sajtóértesülések szerint Ritchie már alá is írta a szerződést a Warner Brothers Stúdióval.
A rendezőnek legutóbbi filmjével, Sherlock Holmes kalandjainak újjáélesztésével sikerült a tengerentúlon is megvetnie lábát. A Robert Downey Jr. és Jude Law főszereplésével készült mű 470 millió dolláros bevételt hozott, ez pedig Hollywoodban is eladhatóvá tette Ritchie nevét.
A film alapját Thomas Malory 1485-ös versgyűjteménye adja. Az angol és francia nyelvű költemények összefoglalója a Le morte d'Arthur címet viseli. A verseket VI. századi mesék és legendák ihlették Artúr királyról, Ginevráról és Lancelotról. A tervek szerint a film a legenda első felét dolgozná fel és a lovagok összeverődésével zárulna, nyitva hagyva a lehetőséget egy esetleges folytatás előtt.
Legutóbb Antoine Fuqua rendezésében Clive Owen főszereplésével született film Artúr királyról és lovagjairól, a 2004-es alkotás azonban nem részesült kedvező kritikákban. Érdekesség, hogy a történetet korábban már Spielberg is szélesvászonra álmodta volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.