Római kori padlófűtés Vértesszőlős határában
2010. április 14. 08:00
Bemutatták a Vértesszőlős határában befejezett régészeti feltárás eredményeit. Kiderült, több korszak leleteit sikerült megmenteni - számolt be róla a kemma.hu.
Korábban
Élénk érdeklődés kísérte Kisné Cseh Julianna régész-történész főmuzeológus és A. Pál Gabriella régész-néprajzos főmuzeológus, a Tatabánya Múzeum munkatársai előadását április 9-én Vértesszőlősön. Az 1. számú főút mellett tavaly nyáron folyt a feltárás a település határában. Az előadás minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy az előember „Samu” nyomai mellett, további nagy jelentőségű emlékeket rejt még magában a vértesszőlősi föld. Az ásatás során előkerült leletek az előzetes várakozásokat is felül múlták: több korszak egymásra rakódott maradványai kerültek elő.
A bronzkort, az i.e. 18-16. századot idézik a Dunántúli Mészbetétes Edények kultúrájának anyagai: több sírcsoportból álló temető, ékszerek, korabeli településre utaló emlékek, és a nagy régészeti jelentőségű, óriási kőkörök, kőkamrák, melyek a korszak temetkezési szokásairól adnak értékes információkat.
Az ókori Róma nyomait az eddig feltárt öt épületegyüttes napvilágra-kerülése igazolta. Valószínűleg egy leszerelt katona villagazdaságának maradványai kerültek elő a Kr. u. 3. századból. Számtalan fegyver, ólomöntő-műhelyre utaló leletek, vasgyűrű, bronzpénzek, a nők szépítőszereit tartalmazó ládika veretei, mécsesek, luxuskerámiák, ablaküveg- és edénytöredékek. Kiemelt jelentőséggel bír a feltárt lakóház padlófűtés-rendszerének és falfestmény-maradványainak előkerülése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap